A Jakab Antal Keresztény Kör (JAKK) többéves előkészítő munkája nyomán ezekben a napokban jelenik meg a dr. Jakab Antal püspök több mint 250 szentbeszédét közreadó, kétkötetes, közel 800 oldalas könyvkiadvány. Az alkalmi és bérmálási beszédek gyűjteménye, amelyet a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár segítségével sikerült feldolgoznunk és amelyhez dr. Jakubinyi György érsek írt előszót, a Linzi Egyházmegye Osthilfe Segélyalapja és a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával Budapesten az Új Misszió Alapítvány gondozásában lát napvilágot, és július elején Erdélybe is megérkezik. Az előrendeléseket ebben az időszakban a főesperességek gyűjtik össze. Különösen a dr. Jakab Antal püspök születése századik évfordulójának esztendejében, 2009-ben szervezett centenáriumi ünnepségsorozatunk óta kérdezték sokan, hogy nem tervezzük-e a nagy főpásztor szentbeszédeinek teljes vagy válogatás-kiadatását. A gyulafehérvári érseki levéltárban őrzött, írógépelt formában örökül hagyott beszédek feldolgozását 2012 nyarán kezdtük meg. A kétkötetes gyűjteményről nem mondhatjuk, hogy válogatás, hiszen dr. Jakab Antal püspöknek az érseki levéltárban őrzött hagyatékát igyekeztünk a teljesség igényével feldolgozni. Célunk elsősorban Jakab püspök segédpüspöki és megyéspüspöki idejének ilyen irányú dokumentálása volt, illetve hogy e két évtizedben (1972–1992) elhangzott és az irathagyatékban megtalálható prédikációkat mindenki számára hozzáférhetővé tegyük. Az első kötetben összesen 186 beszéd található. A második kötet a bérmálási szentbeszédekből gyűjt össze mintegy hetvenet. A püspökké szentelését (1972. február 13.) követő nyáron Jakab Antal részben Márton Áron püspökkel együtt, részben az ő megbízásából nélküle járta végig a Kézdi-Orbai és Belső-Szolnoki főesperesi kerületet, amint erről a kilyénfalvi Jakab Antal Emlékszobában őrzött, Bérmálási emlékalbum, Felsőháromszék, 1972 című fényképsorozat tanúskodik. Ebből az időből meglehetősen sok bérmálási szentbeszéd fennmaradt. Az írógéppel írt beszédek többségére saját kezűleg felvezetett feljegyzése szerint egy-egy beszédet Jakab Antal több helyszínen is elmondott, nemritkán évek távlatából tért vissza vagy merített egy-egy korábbi prédikációjából. Sajnos némelyik kéziraton nem rögzítette sem a helyszínt, sem az időpontot, ahol és amikor azt elmondta, ezekben az esetekben nem volt mód a hiányzó adatok pótlására. Mindazonáltal ezeket a beszédeket is közreadtuk a gyűjteményben. A beszédek sorozata nem látszik teljesnek, de mindazt, ami a gyulafehérvári érseki levéltárban őrzött irathagyatékban fellelhető, feldolgoztuk. Jakab Antal a szentírás-magyarázás mellett szinte mindig adott útmutatásokat az életvitelhez, és bizony olykor túlságosan szigorúnak tűnően. Mindez azonban valóban „csak” olvasáskor tűnik ilyen szigorúnak. Akik látták és hallották Jakab Antalt beszélni, emlékeznek derűs személyiségére. Nem véletlenül hívták a hívek Ditróban, első szolgálati helyén „mosolygós káplánnak”. Isteni ajándék volt számára, hogy ezt a kedélyes természetét a tizenhárom évnyi börtön után is megtartotta. Mindig sugározta az örömet az emberek felé. Személyiségéből és beszédeiből a remény, a bizakodás megerősítése csengett ki. Az egyének és a családok előtt álló kihívásokra, problémákra olyan iránymutató válaszokat adott, amelyekből napjainkban is sokat lehet meríteni. Ki ne állna meg egy pillanatra, amikor azt hallja-olvassa, hogy „a jóság a legjobb ajtónyitogató mások értelméhez és szívéhez”? Beszédei az ő szívének szeretetteljességét, lelkének érzékenységét is hűen tükrözik. Milyen megragadó, amikor Jakab Antal, az egyházjogász kijelenti: „Az igazság is sokszor didereg egymagában, ha nem melegíti a méltányosság, a rideg jog mellé is odakívánkozik a szeretet.” Vagy azt mondja: „Az igazság akkor ragyog a legjobban, ha sok és szép érvekbe öltöztetik és a szív szeretetének nyelvén mondják el.” És mennyire meg tudta vigasztalni, bátorítani az elcsüggedésben lévő embert: „Senki se essék kétségbe még saját hibái, gyengeségei, bűnei, nehéz életkörülményei címén se, mert a Szentlélek kegyelme keményre taposott úton, megközelíthetetlen tövisek és sziklák, áthatolhatatlannak látszó lelkeknek is megtalálja a szabadulás útját, s örömet tud fakasztani a keserűség szikláiból is.” Gondolataiban visszatérő téma a béke óhaja, ez döntően a saját sorsából fakadóan ilyen erőteljes. Átélte az első világháború, a trianoni elszakadás, majd a második világégés borzalmait, a diktatúrák kegyetlenségeit, s szemlélve a világban egyre elhatalmasodó konfliktusokat, érthető, hogy rendre a békét sürgette. Tette ezt annak nyomán is, hogy VI. Pál pápa, aki a béke prófétájának, egy rögeszme hírvivőjének nevezte magát, annak idején január elsejére elrendelte a béke világnapját. Jakab Antal a békevágyról szóló sorai közé politikai-társadalmi kritikát is elrejtett. Keserűen állapította meg, hogy „a népek a szívtelenség világarányú járványába estek” és sürgette emberek és közösségek egymás iránti szolidaritását. „A nehéz időkhöz, amelyek a harmadik évezredbe is átmerészkednek, jó lesz mindig a kérdések mély megfontolása” – jegyezte meg szelíden, az egymás felé forduláshoz pedig, sugalmazása szerint, a „nyitott szív” és az „alkalmas szó” a két legfontosabb alapkellék. Beszédeiből kitűnik az is, a püspök mennyire szívén viselte a papi utánpótlás kérdését, a család egységének, a szülők egyetértésének, a gyermekek nevelésének ügyét. Minden alkalmat megragadott, hogy utat mutasson a helyes irány felé. „Jobb, ha kevesebb az ékesség a ruhában és több a bámulnivaló a bölcs beszédben és a szeretet igaz cselekedeteiben” – szőtte bele szavaiba egyik alkalommal, máskor pedig ezt állapította meg: „Ártatlanul élni és ártatlanul meghalni, ennyi az egész életművészet. Becsületesen dolgozni s munkából az égbe jutni életcél és jutalom.” Jakab Antal széles körű általános műveltsége, felbecsülhetetlen tudása is megmutatkozik prédikációiban. Mondanivalója alátámasztására vagy költői kifejezésére gyakran nyúlt az irodalomhoz, de éppoly sokszor idézett regényrészleteket, tudományos ismeretterjesztő írásokat is. Olykor ő maga is szépprózába illő mondatokat szerkesztett. „Nem elegendő feljutni a csúcsra, meg is kell állni a szélben-viharban a szakadékos sziklák ormain” – hívja fel figyelmünket finoman a helytállás alapkövetelményére, és gyönyörű az a felszólítás is, amellyel a hit mélységéhez vezeti el híveit: „Változzék imává minden gondolatunk.” Sokan hallhattuk nagy átéléssel elmondott szónoklatait a hetvenes, nyolcvanas években. Nagyszámú kortársunkat tanította, bérmálta, szentelte pappá, így minden bizonnyal sokan találnak a kötetekben személyes emlékeket, kötődéseket. Akik pedig most találkoznak először e mély hitből, érzékeny lélekből és csodálatra méltó pallérozottságból fakadó intelmekkel, bizonyosan azokhoz is eljut Jakab Antal legfőbb üzenete: „Hitünk állhatatos megvallása nem más, mint a példás keresztény életből mindig kicsillanó jótettek gyöngysora.” Varga Gabriella, Vencser László, a Jakab Antal Keresztény Kör társalapító-társelnökei