Hirdetés

Ismét az EU Bírósága előtt felel Románia a nem megfelelő hulladéklerakók miatt

HN-információ
Az Európai Bizottság (EB) ismét az Európai Unió Bírósága (EUB) elé állítja Romániát, mivel az ország nem hajtotta végre maradéktalanul a hulladéklerakókról szóló irányelv alkalmazásának elmulasztása miatt 2018. október 18-án hozott EUB-határozatba foglaltakat. Az EB pénteki közleményében emlékeztet, a hulladéklerakókról szóló irányelv értelmében Romániának 2009. július 16-áig valamennyi hulladéklerakóját be kellett volna zárnia és rehabilitálnia kellett volna. 2018-ban az EUB megállapította, hogy Románia 68 hulladéklerakó esetében nem teljesítette e kötelezettségét. Három évvel az EUB döntése után 24 hulladéklerakót bezárt Románia, 44-et azonban még nem, és több esetében még a rehabilitációhoz szükséges tervek sem állnak rendelkezésre. Ezért döntött úgy azt EB, hogy visszautalja az EUB elé a hulladéklerakókról szóló irányelv be nem tartásához kapcsolódó ügyet.

A hulladéklerakókról szóló irányelv olyan intézkedésekről, eljárásokról és iránymutatásokról rendelkezik, amelyek célja megakadályozni vagy csökkenteni a hulladék lerakásával a környezetre vagy az emberi egészségre gyakorolt negatív hatásokat.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!