Hirdetés

Szöllősi-Zácsik Szandra: szeretnénk meglepetést okozni az olimpián

HN-információ
A nyári olimpiai játékokra készülő magyar női kézilabda-válogatott keretének tagja a felvidéki származású Szöllősi-Zácsik Szandra is. A Ferencváros színeiben kétszeres Kupagyőztesek Európa Kupája győztes balátlövővel a válogatott székelyudvarhelyi edzőtáborát lezáró közönségtalálkozó alkalmával beszélgettünk. – Felvidéki magyarként tagja a magyar válogatott keretének. Milyen érzés Magyarországot képviselni a címeres mezben? – Nagyon-nagyon jó érzés. Hatalmas öröm volt, amikor megkeresett Németh András azzal a lehetőséggel, hogy megszerezhetem a magyar állampolgárságot. Gondolkodás nélkül igent mondtam, végül 2009-ben kaptam meg és nagy megtiszteltetésnek éreztem, hiszen más országból érkeztem. Annyi volt a hiba az egészben, hogy én már előtte voltam szlovák válogatott, és három évet kellett várni, amíg pályára léphettem magyar színekben. Hatalmas dolog ez számomra, most is kiráz a hideg, ha erre gondolok. – Szlovákiában kezdte a pályafutását. Hogyan látja, mennyivel és miben másabb a magyarországi kézilabda helyzete az ottaninál? – Teljesen más. Én egy kis falu amatőr csapatában kezdtem. Ahhoz képest nagyon sok helyre elvittek bennünket, jártam a klubbal Olaszországban, Svédországban, számtalanszor Magyarországon különböző tornákra. Így is kerültem át Magyarországra, egy profi klubhoz, a Váchoz igazoltam. Ott teljesen más körülmények fogadtak. Jelen pillanatban nem lehet összehasonlítani a magyar és a szlovák kézilabdát. A magyar kézilabda sok mindenben előrébb tart, örülök, hogy Magyarországon válhattam profi sportolóvá. – Milyen érzésekkel érkezett Székelyföldre? Először jár itt? – Nem először vagyok itt, 2006-ban jártam erre első alkalommal, a Fradival voltunk edzőtáborozni még Németh András vezetésével. Azóta többször is jártam Székelyföldön, tudtam, hogy mire számíthatok és milyen fogadtatás vár itt ránk. Felvidékről származom, ott is nagyon barátságos emberek élnek. A férjem mondta mindig, amikor bekerült abba a közegbe, hogy ott egyszerűen mindenkit befogadnak és szeretnek az emberek. Itt is ezt tapasztaltam. – Sikerült-e elvégezni a tervezett edzésmunkát a székelyudvarhelyi felkészülés napjai alatt? – Úgy gondolom, mindent sikerült megcsinálni, amit elterveztünk. Gyakoroltunk és kicsit be is járhattuk a környéket, megnéztünk néhány látnivalót. Szerintem teljesítettünk mindent, amiért idejöttünk. – Önnek mi volt a legjobb élménye az itt töltött napok ideje alatt? – Minden! Az fogadott minket, amire vártam. Tényleg minden nagyon jó volt, a fogadtatás, az étel, az emberek. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje igazán megható volt számomra is, hiszen nekem is van két gyermekem. Ilyet nem mindennap láthat, hallhat az ember, hogy 150 gyerek gyönyörűen énekel. De egyben azt mondhatom, minden tökéletes volt. – Mire lehet képes a magyar válogatott az olimpián? Milyen eredményről álmodik Szöllősi-Zácsik Szandra? – Az álmom egyértelműen a négy közé jutás, negyedik helynél nem szeretnék rosszabb helyen végezni. Természetesen ahhoz még nagyon sokat kell dolgoznunk a hátralévő pár hétben. Úgy gondolom, ez a csapat bármire képes, és nagyon szeretnénk meglepetést okozni az olimpián. Nagyon bízom a csajokban és hiszek benne, hogy sikerülni fog!

Farkas Endre



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!