Hirdetés

Inflációs helyzetjelentés

HN-információ
Felfelé ívelő tendenciáról tanúskodik azon közlemény, amelyet április 12-én hozott nyilvánosságra az Országos Statisztikai Intézet (INSS). Ez esetben az ilyen jellegű tendencia nem minősíthető kedvezőnek, sőt ellenkezőleg, aggasztónak. Igen, mert az infláció márciusi alakulásáról van szó, s a nyilvánosságra hozott adatok tükrében elmondható, hogy az utóbbi esztendők egyik leglehangolóbb helyzetével szembesülhetünk: márciusban az infláció éves rátája 5%-os volt. A megelőző hónaphoz viszonyítva a kiskereskedelmi árak összességükben 0,29%-kal emelkedtek, a múlt esztendő decemberéhez viszonyítva pedig 1,37%-kal. Az az éves viszonylatú 5% igen magas, még uniós viszonylatban is. És ez annál is agasztóbb, hogy 2017-ben a megelőző esztendőhöz viszonyítva még igen kedvezően alakult az infláció. Legalábbis a múlt esztendő augusztusával bezárólag, mert azt követően megkezdődött a nem kívánatos felfelé ívelés. Szemrevételezve a szóban forgó közleményt, kiütközik néhány számadat: márciusban tovább drágultak egyes zöldség- és gyümölcsfélék. Így például a burgonya a megelőző hónaphoz viszonyítva 2,67%-kal, a friss gyümölcsök 3,93%-kal, a déligyümölcsök 2,83%-kal. Jobbára olyan áruféleségekről van szó, amelyek esetében folyamatos és erőteljes drágulási tendencia érvényesül(t). Így például a múlt esztendő decemberéhez viszonyítva a friss gyümölcsök közel 11%-kal drágultak, a déligyümölcsök mintegy 11,80%-kal, a zöldségfélék közel 8,1%-kal, a burgonya pedig 5,52%-kal. Ha valaki azt hinné, hogy egy helyben topogtak az energiaárak, az téved, mert például a földgáz 5,69%-kal volt drágább, mint 2017 decemberében. A cikk a Hargita Népe április 16-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!