Igen is, meg nem is…

HN-információ
Az elmúlt időszakokban olyan vélemények, állásfoglalások láttak napvilágot, amelyek szerint a hazai boltokban is olyan citrusfélék találhatók, amelyeket az emberi szervezet számára ártalmas vegyszerekkel szórtak be. Nem kizárt, hogy némi túlzás van ezekben a véleményekben, de az odafigyelés, az óvatosság a déligyümölcsök fogyasztása esetében sem árt… Nem szabad felhasználni a narancs- és a citromhéjat, a déligyümölcsöket körültekintően kell meghámozni, mert az egészségre káros vegyszerek is találhatók lehetnek azok héjában – hallani, olvasni mostanság elég gyakran. Nemrégiben az Országos Fogyasztóvédelmi Szakhatóság (ANPC) egyik tisztségviselője, Paul Anghel az egyik kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva arra figyelmeztette a potenciális vásárlókat, hogy alaposan tanulmányozzák a citrusfélék csomagolásán lévő feliratot, főleg a Törökországból importált gyümölcsök esetében, mert az onnan származókat rendszerint imazalillal kezelték. Ez az E233 jelzésű növényvédő a citrusfélék héján található és állítólag károsíthatja a májat, a vesét, sőt rákkeltő hatása is lehet. A szóban forgó vegyszerrel kezelt déligyümölcsöknek a színe nem változik meg, a héjukon sem észlelhető semmi. Amúgy ez az a vegyszer egyike a Romániában is ellenőrzött 180 féle növényvédő szernek és 2012-től engedélyezték a használatát, de egyelőre úgy tudni, hogy az üzletekbe került gyümölcsökben nem észleltek a megengedettnél nagyobb dózist. Ugyanakkor a fogyasztóvédelmiek olyan esetekkel is találkoztak, amikor is az árusok Olaszországból importáltként jelölték meg a tulajdonképpen Törökországból származó narancsot, hogy az „piacosabb” legyen. Módjával A szakértők szerint a szóban forgó vegyszer káros lehet, de csak akkor, ha a megengedettnél nagyobb mennyiségben találhatók meg abban a citrusfélében, illetve nagyobb mennyiségben kerülnek elfogyasztásra. Tudni kell, hogy a citrusfélék tálalási betegségeinek a fellépését, illetve romlását próbálják megelőz­ni, s ennek érdekében a gyümölcsöket gombaölő és baktériumokat is ölő vegyszerekkel és növényvédő szerekkel kezelik. Ennek a kezelésnek többféle módszere van. A kezelés, illetve a vegyszer rendszerint könnyen eltávolítható erős vízsugárral való mosás révén is. Ajánlatos az ecetes vízben való megmosás is vagy a gyümölcsöt elfogyasztása előtt néhány percig meleg vízben tartani, s majd hideg vízsugárral újólag megmosni. És ha már itt tartunk, utalhatunk arra is, hogy az amerikai kutatók szerint a szóban forgó vegyszerrel kezelt narancs esetében ajánlatos, hogy a kiskorúak naponta ne fogyasszanak abból 400 grammnál többet, egy felnőtt pedig naponta legfeljebb csak három narancsot (narancsonként 200 grammos átlagsúllyal számolva). Honnan is érkezik Említettük, hogy a fogyasztóvédelmiek szerint mindenekelőtt a Törökországból származó citrusfélék esetében kell nagyobb figyelmet, óvatosságot tanúsítani. Ebben a kontextusban felvetődhet a kérdés: honnan is érkezik országunkba déligyümölcs. Félhivatalos adatok szerint a múlt esztendőben Románia 220 millió euró értékben importált déligyümölcsöket, ebből 125,5 millió euró értékben banánt, 47,4 millió euró értékben narancsot, 18,8 millió lej értékben grapefruitot. Ezek szerint a listavezető a banán volt, s ebből a viszonylag olcsóbb déligyümölcsből a tavaly körülbelül 178 ezer tonna került a hazai üzletek polcaira. A banánimport tekintetében három ország a listavezető: Belgium, Franciaország és Hollandia, ahonnan a tavaly importált banán értékének több mint 50 százaléka származott. A narancs esetében a piacvezető Görögország, azt követte Németország, a harmadik helyet pedig Törökország foglalta el (e három ország a hazai narancsexport értékében több mint 80 százalékkal részesedik). A grapefruit zömében Törökországból, Kínából és Hollandiából származik, e három ország együttes részesedése az importban meghaladta a 80 százlalékot. A kiwi esetében a listavezető Görögország volt, azt követte Olaszország, majd Németország, e három ország együttes részesedése az importban elérte a 90 százalékot. Az ananász Hollandiából, Franciaországból és Magyarországról érkezett, a három listavezető részesedése meghaladva a 80 százalékot. Hecser Zoltán




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!