erős felhőzet
szórványos felhőzet
Időrablás
Évekkel ezelőtt a sofőriskolában találkoztam valakivel, aki éveken át Svédországban élt. Vállalkozott, jól keresett, mégis hazaköltözött. A döntése nem anyagi, nem is feltétlenül családi természetű volt, hanem az, hogy szerinte „a svédek rettentően lassan élnek”.
Ehhez képest mi valóban gyorsan élünk – persze nem a mindennek a mihamarabbi megtapasztalását és a kiégést, kihalást sejtető „rocksztár-értelemben”. Ha már szóba került az autósiskola, a minap Brassóban meg is tapasztalhattam, hogy a lassan élés itthon nem pálya: ahogy a lámpa zöldre váltott, már rám is dudáltak, vagy amint egy körforgalomban elbizonytalanodtam, valaki képes volt lelassítani mellettem, hogy cinikusan átintegessen.
Gondoljunk csak bele egyéb hétköznapi „reflexeinkbe”. A busz vagy vonat indulása előtt félórával már ott toporgunk az állomáson. Aztán rögtön elindulunk az ajtó felé, amint a célállomás előtti megállóból elindul a busz, vonat. Időpontot jegyeztetünk elő az orvosnál, mégis sokkal korábban beülünk a váróterembe. Ugyanakkor a himnusz végén az orgonajátékot már nem hallgatjuk meg, üvöltjük a Hajrá, Magyarországot. És a pap még fel sem emeli a karját ahhoz, hogy megáldjon, már a perselypénzért kotorászunk.
Gyorsan élünk, és ha legalább hatékony lenne mindez, akkor nem is bánnám. De sajnos ezzel együtt bután is élünk. Mert sem a magunktól, sem pedig a másoktól elvett időt nem adhatjuk vissza, soha. Van, ami kárpótolhat az eltékozolt időért, de a várótermekben átásított félórákra nem jár órabér. És bután élünk bizony akkor is, amikor türelmetlenségünk miatt nem éljük meg azokat a perceket, amelyekre eleve időt szántunk, nem tiszteljük meg azzal a pillanatot, hogy illendően kivárunk.
Egyesek az időmenedzsmentre esküsznek, mások arra, hogy a gyakorlatban ez nem működik. Én az előbbiekhez tartozom, viszont elkeserít, hogy az utóbbiaknak van igazuk. Néha jó lenne kicsit svédesen, lassan élni, anélkül, hogy siettetnének mások és siettetnénk másokat. Jobban beoszthatnánk a saját időnket, ha odafigyelnénk az övékére is.
Kovács Hont Imre
-min.jpg)
