Hirdetés

Hulladékgyűjtési akció a Hargitán.

HN-információ

A zetelaki erdőgondnokság kezdeményezésére szemétgyűjtési akciót szerveztek tegnap a Madarasi-Hargitán. A munkába az önkéntesek mellett a zetelaki iskola diákjai is bekapcsolódtak. A Madarasi-Hargita népszerűségének és látogatottságának növekedésével arányosan lett egyre szemetesebb a környék is, ebbe unt bele tavaly a Zetelaka–Libán Magán Erdőgondnokság egyik erdésze, és szervezett szemétgyűjtési akciót. „Akkor kimondhatatlan mennyiségű szemét gyűlt össze. Reméljük, idén nem lesz ekkora mennyiség” – mondta a tegnap déli akció előtt a szervező, Péter Ede. Persze rögtön számokkal is alátámasztja kijelentését: 2014-ben 120 zsák hulladékot szedtek fel az ivói Kolping-háztól kezdve egészen a csúcsig: volt ott műanyag palack, zacskó, autó- és traktorgumi is, amiket persze igyekeztek szelektíven gyűjteni. „Az akciónkat mindenki támogatja, volt aki kesztyűket adományozott, míg mások szemeteszsákkal segítik a gyűjtést” – közölte Péter Ede. Az erdészet mellett a zetelaki önkormányzat, de a szemétszállító vállalat és a helyi fakitermelő cégek is kivették részüket a szervezésből, az önkéntesek mellett ugyanakkor a zetelaki iskola 59 diákja is részt vett a szemétgyűjtési akcióban. A tegnapi akció keretében két csapat gyűjtötte a hulladékot: az egyik a Kolping-háztól a madarasi menedékházig haladt, míg a másik a Hargita csúcsától a menedékházig szedte a szemetet. Amiből persze volt bőven idén is: üres borosüvegektől, sörösüvegeken és -dobozokon át egészen a traktorgumiig minden. De a Hargita csúcsán a diákoknak a nemzeti színű szalagokkal is meggyűlt a bajuk, ugyanis a szél miatt azok előbb-utóbb valahol a növényzetben kötnek ki. (Berkeczi Zsolt)takarit_hargita



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!