borús égbolt
Hová vágyunk vissza?
Ezekben a napokban, amikor alig várjuk, hogy valamelyest kiszabaduljunk a bezártságból, sorra „kerülnek elő” azok a szegmensek, amelyek a korábbi életünk kereteit adták. Megszólalnak a sportszervezetek, a kultúra, az egyház, a gazdaság képviselői. A politikum is – nyilván –, hiszen azzal, hogy felszínre került a szennyesünk egy része, igen sok életösszetevőt sikerült ismét és tartósan a szőnyegek alá söpörniük. Él. Virul. Akár a vírus. Tobzódik a felerősített rivaldafényben a választott és az önjelölt „elit”.
Közben jönnek elő a vadállatok is, hiszen igyekeznek elfoglalni azt az életteret, amelyről azt tartják, úgy érzik, hogy az övék. Nem gondolkoznak, csak ösztönösen érzik, hogy jobb és könnyebb nekik az ember közelében, mert maguk is sokan vannak, és pofonegyszerű, ha hónuk alá kapnak egy-egy háziasított birkát, kecskét vagy sertést, és már az is eredmény, ha kihasíthatnak a szarvasmarháinkból is egy-egy darabot. Jó a pillanatnyi éhség elverésére. Ha az ember elaljasul a kényszeres helyzetben, akkor milyen legyen, milyen lehet az állat?!
Sajátos „karanténhelyzetemben” a napokban ismét megnéztem egy elveszett római légióról szóló filmet (Centurion – A kilencedik légió, brit, r. Neil Marshall, 97’, 2010). Több ilyen irodalmi és filmes feldolgozás létezik. Fikció és valóság mezsgyéjén haladva születtek ezek az alkotások. Valóban megtörtént a Római Birodalom idején, sőt annak fénykorában – a Krisztus utáni második évszázad elején, 117 körül –, hogy szőrén-szálán eltűnt egy légió, egy jól felszerelt ötezres lélekszámú sereg, de úgy, hogy még egy vasdarab, egy lókoponya, egy emberi csontszilánk sem maradt belőle. (Mostani helyzetünkben egyébként nem ajánlom senkinek! Még a nagykorúaknak sem.) Van ebben a moziban egy jelenet, amikor Quintus centurió és néhány – akkor még élő – társa, a piktek elől menekülvén, kimerülten hányódik Britannia kietlen vidékein. Egy adott pillanatban, amikor már alig támolyognak az éhségtől, sikerül leteríteniük egy szarvast. A kiéhezett katonák mohón szürcsölik az elejtett állat vérét. Mivel nincs velük semmiféle „hadi katering”, nem jön az ellátmány, a tábori konyha meg hasonlók, nem kerül sor sütögetésre. Snitt. A tetem marad, és a pár elszánt harcos rohan tovább a végzete felé. Hogy milyen helyzetekbe kerülhet olykor a civilizált ember?! Mire vetemedhetünk szükségünkben?! Ebben a filmben a jól ismert klisék mellett – mondjuk, mert ilyen az enyhe szerelmi szál – ott van a politikai ármány is, amely hatalmi ágaskodásból, a provincia és annak helytartója Rómával szembeni bizalmatlanságából, a próbálgatott önös út járhatatlanságából fakad. A bajban még inkább! Végül Quintus révbe jut. Egymaga. És társra lel. Körülbelül olyan érzés hatja át a civilizált és kvázi felsőbbrendű katonát, hogy egyetlen lehetőség a fennmaradáshoz a csendes és primitív, a természet-közeli lét, amely elvágja a birodalom központjával, az úgynevezett civilizációval fenntartott kapcsolatot. Mai nyelven: törli a Facebook-fiókját. És lelép a netről. Kilép a rendszerből. Nem újítja meg az előfizetését. Mondjuk.
Úgy gondoljuk, hogy a vonatunk nem állt meg, csak lassított. Azt tervezzük, hogy visszakapaszkodva a fülkés kocsi lépcsőjére, folytathatjuk az utazást május közepét követően… De van-e vonat egyáltalán? Létezik-e irány és menetrend bármilyen viszonylat felé is?
Reméljük, hogy nem csupán illúzió ez az egész. Viszont több mint bizonyos, hogy a pálya megmarad, csak éppenséggel mi magunknak kell majd tolnunk-vonnunk a szerelvényt. És az is nagy baj, hogy azokat a minden csahos kutyánál, a vérebnél ocsmányabb vadakat el kell rugódnunk, ha élni szeretnénk. Vagy pedig örökre le kell maradniuk, mert nem ehhez az ökoszisztémához, nem a remélt szép és új világhoz, hanem a bűnös múlthoz tartoznak, amikor mi is eléggé satnyák és hitványok valánk.
Szép lassan visszaigazodunk. Újra felállunk. De legyenek ám kételyeink! Legyen és maradjon meg bennünk a jó irányú változás vágya. Mert tolni kell. Mert húzni a szekeret. Jöhet a sport. Jöhet a bolt. Jöhet a kultúra. És a munka. Főleg a munka. Egyszerűbb és emberibb módon. Hókuszpókusz nélkül. Kevesebb Európával. Vagyis azzal, amely itt, bennünk, velünk van ebben a provinciában. A mai Quintus centuriók szomszédságában.
Simó Márton
web.jpg)
