borús égbolt
Hogy mivel fűtünk?
Ti mivel fűtötök? – kérdezte egyik ismerősöm, s mikor meghallotta, hogy gázüzemű fali kazánnal, elégtétellel nyugtázta: az jó, mert egyszerre tekeri a gázórát meg a villanyórát. Mondanom sem kell, hogy megjegyzése mosolyt fakasztott, noha az a mosoly kissé kényszeredettre sikeredett. Való igaz, a házban kellemes a hőmérséklet, a kis szerkezetnek gondja van rá. S hogy ne tekerje oly nagyon a gázórát meg a villanyórát, néha begyújtunk a kandallóba, s nem csak a hangulat kedvéért. Talán azért is, de azért biztosan igen, hogy a szintén nem olcsó fa is fogyjon. Tehát egyre drágább gázzal, villannyal és fával fűtünk, de a meleg igazából akkor önt el, amikor megpillantjuk a legújabb gáz- és villanyszámlát: bár számítunk rá, mégis mindig meglepődünk, mint a hatóságok az első hóeséskor.
Időközben azzal vigasztaljuk magunkat, hogy immár eltelt februárnak a fele, már csak két hét van hátra a leghidegebbnek tartott hónapból, s még csak a tavaszt hírül adó március és a bolondos április van hátra a télből – na jó, májusban sem kapcsoljuk ki föltétlenül a fűtést! – s máris fellélegezhetünk számlaügyben. Már csak tankoláskor kell majd hümmögnünk és vakargatnunk a fejünket, hogy már megint mit mutat a benzinárkijelző a kúton, s tűnődnünk azon, hogy még van-e fennebb a benzin vagy a gázolaj árának srófolásában. Azt már tapasztalatból tudjuk – de nyilván a brit tudósok is igazolták időközben –, hogy az üzemanyag-drágulás szép lassan begyűrűzik mindennek az árába, főként az élelmiszerekébe.
S ha ez nem volna elég aggodalomnak, akkor az ukrajnai fejleményeket követjük a tévében, az online hírfolyamokban, kapkodjuk a fejünket a diplomáciai színtéren megnyilvánuló udvarias üzengetés, a burkolt vagy nyílt fenyegetés hallatán, s valahogy elillan a még meglévő komfortérzetünk is. S az sem föltétlenül javít rajta, hogy megérkeztek az amerikaiak – régi bonmot, de helytálló, hogy nagyapáink hetven éve várták őket. Riasztó a fegyveres konfliktus lehetőségének időbeli és térbeli közelsége, még akkor is, hogyha úgy érezzük, ehhez a nézetkülönbséghez nekünk semmi közünk. Nincs, nincs, de tetézi a mindegyre ránk telepedő félelmet. Mert félelmet okozott s okoz mindmáig a járvány, félelmet gerjeszt az energiahordozók szüntelen drágulása, félelmet kelt a háborús konfliktus lehetősége, s ráadásul a politikusok sem átallják ellenségképpel riogatni az egyszerű embert, a maguk igazát keresve. S mindehhez hozzáadódik a holnaptól való félelem, az aggódás, hogy mindez milyen következményekkel járhat gyermekeink életére.
Azért ne essünk pánikba! Gondoljunk arra, hogy mi mindenen mentek át nagyszüleink és szüleink a vérzivataros huszadik században, s mégis itt vagyunk. Megvagyunk. S ha derűnknél maradunk, még tudunk mosolyogni az ismerősöm megállapításán, miszerint jó a fali kazánnal való fűtés, mert egyszerre tekeri a gázórát meg a villanyórát.
Sarány István
web.jpg)
