Szeretem figyelni a játszóterek életét. Egyre rálátok a lakásomból, kettő-három mellett majdnem naponta elmegyek, és legtöbbször megakad valamin a szemem. Ezek a jelenetek jól leképezik az aktuális szociális és nevelési kihívásokat. Nemrég láttam például egy apukát, aki bepréselve magát az egyik hintába (!) telefonozott, közben meg-meglökte a mellette hintázó kisfiát, anélkül, hogy a képernyőről felemelte volna a tekintetét. Egy nagymamára lettem figyelmes egy kora délután, aki az unokáit vigyázta és egy padon üldögélve hangosan (!) istentiszteletet hallgatott hordozható rádiójából. Tény, hogy tíz felnőttből legalább hat-hét valami egyébbel „szórakoztatja” magát játszóterezés közben.
Ott vannak a gyermekkel és mégsem. Nagyjából figyelnek rá, de mégsem. Néha ránéznek, válaszolnak, mikor már harmadszor kérdez a kicsi, megbillentik a libikókát, de szemük, agyuk a képernyőn látottakon, hallottakon jár, és alig várják, hogy visszatérhessenek oda.

Vajon milyen üzenetet közvetít ez a megosztott figyelem? Talán észre sem vesszük, mert nem is gon­doltuk át, ám nincs mit szépíteni: valami olyasmi árad ilyenkor a gyermek felé, hogy ő itt csak pluszban van, nem ő, nem a közös idő a fontos. Mert a számára érzelmi biztonságot nyújtó felnőtt figyelmét mindegyre elvonja valami, neki meg igyekeznie kell, hogy a látóterébe ke­rüljön. Önmagában nem elég értékes. Nem elég szerethető. 
Van gyerek, aki ezt látszólag jól viseli, legfeljebb egy idő után nyűgös lesz. És van, amelyik dacolni kezd, és van, amelyik kitalál mindent is, hogy magára vonja a felnőtt figyelmét. Ez viszont kockázatos, akár agresszív viselkedéshez is vezet. És sajnos, általában a homályban marad a kiváltó ok, a szülők gyakran tárják szét a kezüket: de hát én hol rontottam el, mit nem csináltam jól?
Pedig a képlet egyszerű: telefonnal a kézben, fülhallgatóval a fejen nincs tudatos jelenlét. Nincs teljes kapcsolódás. Nincs odafordulás. Nincs közös öröm. Nincs együttlét. Nincs valódi kommunikáció. Csak valami felemás időtöltés van és torz példamutatás. Mert eltelik pár év, és a szülő lesz legjobban felháborodva, amikor valamit megbeszélne a kamasz gyerekével, de az fel sem néz majd a telefonjából, nemhogy érdemben válaszolna. A fagyi visszanyal?