Ha az egészségügy leáll, abból senki sem marad ki – előbb-utóbb mindenki beteg lesz, elkísér egy hozzátartozót a kórházba, receptet vált ki vagy vizsgálatra vár. Éppen ezért minden egészségügyi sztrájk egyszerre munkajogi vita és társadalmi ügy.

Romániában ismét tiltakoztak, tiltakoznak az ágazat dolgozói. Magasabb béreket, kiszámítható jövedelmet, a pótlékok megtartását követelik, miközben a kormány a költségvetési hiány leszorítására hivatkozva igyekszik fékezni a kiadásokat. Mindkét fél érvei ismerősek, hiszen évek óta ugyanaz a történet ismétlődik: az egyik oldalon a számok, a másikon azok az emberek, akik a számok mögött – dolgoznak.

A betegek azt nézik, meglesz-e a vizsgálat, sorra kerülnek-e a műtőben, felveszi-e valaki a telefont a rendelőben. Betegként ugyanis az ember nem a költségvetési hiányra kíváncsi, hanem arra, hogy lesz-e, aki meggyógyítsa.

A másik oldalon ott állnak azok, akik évek óta azt hallgatják: most nincs rá pénz, majd jövőre, majd a következő költségvetésben… Közben egyre több a túlóra, a papírmunka, az adminisztráció, és egyre kevesebben maradnak a rendszerben. Nem nehéz belátni, hogy a türelemnek is van lejárati ideje.

A román állam különös személyiségvonása, hogy mindig akkor kezd komolyan tárgyalni, amikor már ég a ház, mintha a megelőzés ezen a téren is kizárólag az egészségügyre tartozna. 

A mostani sztrájkok talán ismét ráirányítják a figyelmet arra, hogy az egészségügyet nem lehet csak költségvetési tételként kezelni. Mert amikor egy rendszerben elfogy a türelem, előbb-utóbb a bizalom is fogyni kezd. Annak helyreállítása pedig mindig sokkal többe kerül, mint egy időben megkötött megállapodás.