Dobj egy villanást, rajtad a sor – emlékeztetett derék kollégám. Ez többnyire nem szokott gondot okozni, de most úgy esett, hogy megint – vagy ahogy itt a kies Székelyföldön szeretik mondani: esment – nem jutott eszembe semmi. Ráadásul egyszer már írtam villanást az ötletről, ami nincs, tehát ezt nem süthetem el még egyszer. Elkezdtem keresgélni eszköztáramban, de nem találtam ott sem semmit. Leszámítva a rutint. Na, az ide pont jó lesz. Mert a helyzet az, hogy amikor épp végére érünk kreatív erőforrásainknak, akkor rendre a rutin húz ki a csávából. Ezért szeretünk a hétköznapokban is, amit csak lehet, annyira begyakorolni, hogy rutinná váljon, ne kelljen gondolkodnunk rajta. Elvégre ki akar, mondjuk, krumplihámozás közben a krumpli hámozására gondolni?
Persze előfordul, hogy épp a rutin okozza a bajt. Maradva a krumplihámozós példánál: ilyenkor történik meg néha a baleset, hogy nem figyelünk oda, és elvágjuk a kezünket. Mosogatás közben is megtörténik, hogy azt hisszük, nem is olyan éles az új bicska, és fáj ám rendesen, amikor kiderül, hogy dehogynem.
Ennek ellenére a helyzet az, hogy a rutin a legtöbbször a segítségünkre van. Erőt, energiát spórol nekünk, amit aztán más tevékenységekre fordíthatunk. De ennél sokkal többre is képes. Megszokott, rituálévá nemesedett, ciklikusan ismétlődő, rutinból végzett tevékenységeink a szokásainkká válnak. 
Ebben az a jó, hogy gyakorlatilag úgy tudunk működni, mint egy robotpilótára bízott repülőgép, amely magától tudja, hogy a különböző feladatokat milyen sorrendben kell végrehajtani. Annál is jobb tud lenni, amikor teljesen tudatosan futjuk ugyanazokat a köröket, mert a megszokott mozdulatsorok otthonosságérzetet teremtenek. Néha úgy javítják a közérzetünket, hogy észre sem vesszük. 
Bezzeg, ha hirtelen kimarad valami megszokott hétköznapi apróság az életünkből, akkor azt rögtön észrevesszük! Mert így vagyunk gyárilag beállítva: észre sem vesszük mindazt, ami a hétköznapokban jól működik, de azonnal kiszúrjuk valaminek a hiányát.
Most is rutinból kopácsolom a billentyűzetet. Rutinból megy, hogy a betűk legalább látszólag összefüggő gondolatokká álljanak össze. De erre a villanásra most nem vagyok különösebben büszke. Nem is én írtam. Hanem a rutin.