Az emberek megbocsátják, ha gyilkolsz, de nem nézik el, hogy boldog vagy – erre a sokatmondó idézetre bukkantam az elmúlt napon. Elsőre kételkedtem a valóságtartalmán, de ahogy jobban belegondoltam… nos, bármennyire is próbálok derűlátón élni, néha arcon csap egy-egy helyzet. Bár tudom, hogy ha valaki goromba, lekicsinylő vagy durva a másikkal, az csakis róla szól, a pillanatnyi reakcióm mégis az, hogy miért érdemlem ezt a viselkedést? Miért van az, hogy ha bemegyek egy (bármilyen) üzletbe, az ott dolgozók szinte megsértődnek, hogyha segítséget kérek, vagy információt egy adott termékről? Zárás előtt egy órával miért számít szinte merényletnek megérkezni és kérni valamit? Miért néznek ferdén a lakberendezési üzletben, hogyha kipróbálnék egy matracot, mielőtt megvenném? Illik kedvesebbnek lenniük azzal, aki nagyobb összegre vásárol és idegesen kiszolgálni azt, aki csak egy-két termékért ugrott be? 

Mindezek az esetek nem egyszer fordultak elő, és úgy gondolom, nemcsak velem történik ilyesmi… bár igyekszem egy mosollyal érkezni, hiszen azt tanultam, hogy azzal nem lehet tévedni. Sajnos, lehet… mert a mosolygós embernek nem lehet panaszkodni, de kérdőre lehet vonni, hogy ugyan mitől van ilyen jókedve? Talán számára nem nyomasztóak a hétköznapok? Nincsenek sem anyagi, sem párkapcsolati, sem munkahelyi problémái? Minden számláját sikerült befizetnie? Nem aggódik a háborúk, az éghajlatváltozás és a mesterséges intelligencia térhódítása miatt? Biztos, hogy épelméjű? 
Nemrég egy nagyobb áruházba tértünk be családilag, ami igencsak ritka esemény, de most úgy alakult, hogy mindannyian kedvet éreztünk ehhez. Jókedvűen nevetgéltünk, viccelődtünk, nem gondolkodtunk azon, hogy minek köszönhető a rendkívül jó hangulatunk. Az üzletben azonban négy mogorva kereskedelmi dolgozó figyelte árgus szemekkel, ahogy a termékek között sétálunk. Igyekeztünk mihamarabb kiválasztani, ami kell, és távozni, jókedvünket megőrizve a nap többi részére.
Többször jelentették már ki hivatalosan is, hogy mi, magyarok panaszkodó, múltba révedő, pesszimista nép vagyunk. Szeretünk alapigazságok mentén tájékozódni a világban, stabil értékrendünk van, kitűzött céljaink, amelyekért rengeteget dolgozunk. De azért, mégis, valahogyan, útközben nem lehetne egy kicsivel többet mosolyogni?