Hirdetés

Megint tekerik

Kopacz Gyula

Ahogy közelítünk az óra mutatóinak elő- vagy visszamozdításához, mindig felmerül bennem a kérdés: De megint miért? Van értelme egyáltalán? És ha igen, kinek jó? Mert nekem nem, az biztos.
Ha már tekergetjük az óra mutatóit évente kétszer, akkor tegyük úgy, hogy annak értelme is legyen. Például a nyári időszámítást hagyjuk meg télire is, márciusban pedig még egyet tekerjünk előre rajta. Igaz, akkor egy kicsit oroszosak lennénk, ezt lehet az Európai Unió nem venné jó néven, de ha racionálisan gondolkodunk, ez lenne a legmegfelelőbb Románia számára.
Vasárnap hajnalban ugyan egy órával többet pihenhetünk, de nem este hétkor, hanem egy órával korábban lesz sötét, mi több, december derekán még nyer egy órát az este, így mire a munkásember – főleg, ha 20-30 kilométerről ingázik – hazaér, feküdhet is le, hiszen háztáji munka nem végezhető, és nem a hűvös idő miatt.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Az Európai Parlament 2019-ben döntött a tekergetés beszüntetéséről, 2021 márciusát meg is jelölték origónak ebben a témában, de nem volt az Európai Tanácsban egyhangú az elfogadás, így azóta is évente kétszer állítgatjuk az órát.
Az óraátállítás kiheverése tíz napba telik – ezt írják a szaklapok, és ez fizikailag és szellemileg is megterheli az embereket, felnőttet, gyermeket egyaránt, az utóbbiakat pedig még jobban. Ezért is van az, hogy leginkább a kisgyermekes szülők sínylik meg a tekerést, nekik okoz több álmatlan éjszakát az óraátállás, amit – bevallom őszintén – én sem kedvelek. De ha belegondolok, szerencsés vagyok, mert nincs egy ezer darabból álló óragyűjteményem.
Viszont, ha már muszáj tekergetni az órát, télre jó lenne a négynapos munkahetet bevezetni: hétfőtől csütörtökig legyen tízórás a munkaprogram, péntektől vasárnapig szabad, így az első pihenőnap délelőttjén a ház körüli munkákat kényelmesen el lehetne végezni, szombat és a vasárnap pedig maradna a lazításra, egyéb családi programra.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!