Semmi sem olyan már, mint régen, még a kocsmázás sem – állapította meg keserűen nemrég egy ismerősöm, arra utalva, hogy mindennapjainkból kiveszni látszik a (hétvégi) kocsmázások szokása. Az „egyet kimegyek a városba” szóhasználat egyértelműen arra utalt, hogy körülnézünk az ismert szórakozóhelyeken, és barátok, ismerősök társaságában beszélgetünk az élet nagy dolgairól, egy sör/kávé/üdítő mellett. A több évtizedes néphagyomány megfakulni látszik, tökéletesen alátámasztva az elmagányosodásról szóló vészjósló előrejelzéseket és azt a feltételezést, miszerint a világ a vesztébe rohan.

A hétvégék most az elemzők szerint is máshogy mutatnak: laptoppal a kézben ülünk a tévé elé, megrendeljük a dobozos sört és várjuk a futárt, majd elégedetten(?) elfogyasztjuk a kért italt. Az említett életkép bizonyára tartalmaz valós elemeket, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy vannak még szórakozóhelyek, amelyek biztos pontok egy-egy találkozáshoz, eszmecseréhez. A kocsmakultúra még él, de látjuk, tapasztaljuk, hogy jóval kevesebb ilyen jellegű szórakozóhely van, és egyre kevesebb alkalmat kerítünk arra, hogy világmegváltó gondolatokat fogalmazzunk meg egy ital mellett. Pedig a kocsmákban mindent megtudhattunk a szűkebb-tágabb közösség tagjairól, a velük megtörtént kalandokról, itt panaszainkat mindig meghallgatta valaki, és talán megoldással is szolgált a gondjainkra. A kocsmában mindig lehet(ett) újságot olvasni, annak tartalmát megtárgyalni, a fogyasztást fel lehetett íratni, és ha nem tetszett a zene, lehetett kérni másik számot. 
A szórakozóhelyek kis százaléka élte túl az idő próbáját, ezért lettek még értékesebbek, s azok, akik időt szánnak arra, hogy betérjenek, tudják, miért érdemes megállítani a rohanó hétköznapokat, s teret adni találkozásoknak, nemcsak egy pohár sörrel, hanem emberekkel is. Nemhiába él a mondás: térj be a kocsmába, és lenyomatot kapsz a közösségről, megismered az emberek természetét, gondjaikat, örömeiket, szokásaikat, az élethez való hozzáállásukat, de még jó tanácsokkal is ellátnak – ha nem kérjük, akkor is. Van, akinek itt a legfinomabb a kávé, és olyan is akad, aki a vasárnapi áhítat után tér be, a lényeget mindannyian tudják: kisközösség nélkül nehéz elképzelni a holnapot…