Tragikus események után mostanában ismét fókuszba került a drogtéma, meredekebbnél meredekebb eszmefuttatások és ötletek látnak napvilágot. A bukaresti prefektus egyenesen letesztelne minden diákot, sőt szerinte iskolakezdéskor minden fiataltól igazolást kéne kérni, amely vérvizsgálat alapján mutatná ki, hogy fogyasztottak-e tudatmódosító szereket. Országos szinten ez annyit finomodott, hogy csak azon a diákon végeznének drogtesztet, amelynek a viselkedése „gyanús”, és egy iskolai bizottság döntene erről, természetesen a szülő vagy – ha nagykorú – a „célkeresztbe” került fiatal beleegyezését is kérnék. Egyelőre annyi biztos, hogy drogtesztelésre és a tanulók drogfogyasztásának nyomon követésére több minisztérium dolgoz ki egy közös tervet.
Felvet néhány kérdést az elképzelés. Tulajdonképpen mi a célja a tesztelésnek? Kiszűrni és karanténba helyezni a „beteget”, rásütve a címkét, hogy drogos? Ki garantálja, hogy minden iskolában van annyi jól felkészült, a témában megfelelően képzett személy, akikből egyáltalán bizottság alakulhat? Ki garantálja, hogy a „kiszúrt” vagy „kiszűrt” fiatal nem megbélyegzetten kerül ki az eljárásból, hanem a környezet egyértelműen támogatóként lép fel? És végül: egyáltalán mi lesz a fiatallal?
Elképzelni sem tudom, hogy a minisztériumokban kik dolgoznak a terven és mit értenek a drogfogyasztás nyomon követése alatt. Azt viszont sejtem, hogyha olyan szakembereket kérnének fel, akik ismerik az aktuális kutatásokat a drogfogyasztás, -prevenció, -függőség témában, hogy fogalmazzák meg a véleményüket, bizonyára felhívnák a figyelmet néhány dologra.
Egy: a drogfogyasztás kriminalizálása – főleg tinédzserkorban – nem vezet sehová, sehol nem vált be, sehol nem lett kevesebb a fogyasztó. Kettő: bármiféle hatékony eljárás bevezetése előtt tisztában kell(ene) lenni a korszerű függőségelméletekkel, a drogfogyasztáshoz vezető komplex okokkal. Három: fiatalokról lévén szó, a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre kell(ene) fektetni, amely mentálhigiénés szemlélet, heti rendszerességgel megvalósuló önismereti, mentálhigiénés foglalkozások nélkül nem tud megvalósulni. Négy: hiányzik az országban a hatékony, ingyenes ellátórendszer, ahová fordulhatnak a függőséggel küszködők. Magyar nyelven például csak egyetlenegy, alapítványi fenntartású rehabilitációs intézmény érhető el.