Gyakran látom, tapasztalom, és írom is lapunk hasábjain, hogy rohanunk. Néhány napja a rohanás közepette úgy jártam ezzel az írásommal, mint az egykori új asszony, aki nem igazán tudott főzni, ezért így fohászkodott: „Én Istenem, súgd meg nekem, / hogy a tárkonyos pityókalevesbe / kell-e petrezselyem…” Szóval fogalmam sem volt, hogy mi olyant írjak, ami valóban mond valamit a kedves olvasónak, és a nyomdában a festéket se fogyasszák hiába.

Temetésről érkeztem a szerkesztőségbe, s miközben azon tűnődtem, mit is írjak, nem hagytak nyugodni a temetésen elhangzott gondolatok. Remélem, jól emlékszem a történetre, mely szerint egy család hajótörést szenvedett, de mindenki túlélte a szerencsétlenséget, és egy lakatlan szigetre kerültek. Két hét után érkezett arra egy halászhajó. A szigeten tartózkodó család próbálta elmagyarázni, mi történt, de hamar kiderült, nem ismerik a halászok nyelvét. Végül mutogatva kommunikáltak. A halászok megértették a családdal, hogy csak egy személyt tudnak magukkal vinni. Rövid tanácskozás után a család úgy döntött, hogy az édesapát engedik előre, hogy otthonukat előkészítse felesége és gyermekei érkezésére.

A szeretett emberünk is elsőként távozott a családból.

Mindannyiunk életében vannak már előfutárok, akik készítik a helyet, de elgondolkodtam, vajon mi magunk tudatosan készülünk-e az új életre, időnként elmélázunk-e azon, hogy előbb-utóbb visszább kell vennünk a tempóból, s hogy a mi életünk is véges. Gyakran egy-egy halálos betegség vagy tragikus baleset ébreszt rá arra, hogy jó lassítani, figyelmet fordítani és értékelni azt, akink és amink van. Úgy gondolom, nemcsak halottak napja körül kell beszélni a halálról, az elmúlásról, illetve virágcsokrokkal szédelegni a temetőben, hanem az év bármely időszakában. Fontos tudatosítani: ma vagyunk, a holnapunk már kérdéses.

Különben napjaink puccos világában is ronda látvány, és az elhunytak hozzátartozóinak képmutatásáról tanúskodik márciusban az előző évi mécsesek hányódása és virágcsokrok recsegése a sírok felett.

Szoktuk mondogatni és idézni: „Boldogok, akik az Úrban hunytak el.” Valóban így is lehet, de szerintem még boldogabbak, akiknek sírjain nem szemét és gaz lengedez.