Jókedvvel járnak tornaórára és a különböző mozgásformák iránt egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a diákok, tudtam meg testnevelő szakos tanároktól és a szaktanfel­ügyelőtől, amikor a megyében felmentett diákok – egyébként jelentősen csökkenő! – arányáról érdeklődtem.
Mozgékony gyermek voltam, szerettem a tornaórát, jó kihívásként éltem meg a bakugrást, talajtorna-gyakorlatot, homokba ugrást, gerendát, még a kötélmászást is, bár állandó erőpróbát jelentett számomra, hogy túljussak a mászókötél felén. Hozzá kell tenni, az elemi osztályokat Szegeden jártam, ahol változatos, az oktatásba folyamatosan új mozgásformákat beemelő tesióráink voltak, egy percig sem unatkoztam tehát, ha pedig az egyik gyakorlatot valamiért nem kedveltem, tudtam, hogy miután az alapokat elsajátítom, az óra második felében vagy a következő alkalommal visszatérhetek ahhoz a mozgásformához, ami testhezállóbb, nagyobb örömet szerez. Az sem kikerülhető szempont esetemben, hogy édesapám sportoló volt, a családunkban tehát egyértelmű nézőpont volt az, hogy a mozgás a mindennapok része. 

Ahhoz azonban, hogy általánosságban a fiatalok megszeressék a testnevelést, és ne csak úgy tekintsenek rá, mint a tantárgyak sorában az egyik kötelező órára, elengedhetetlen, hogy meglegyenek a megfelelő körülmények és pedagógiai tudás. Ezt bizonyítja az is, hogy a diákok tornaóra iránti érdeklődése egyenes arányban javult azzal, hogy az utóbbi években az iskolák eszköztára komoly mértékben bővült sportfelszerelésekkel. Lássuk be, úgy nehéz megkedvelni a sportot, hogy testnevelésórán egy focilabda, egy kosárlabda és néhány tornamatrac közül választhat diák (és a tanár). Márpedig nem is olyan régen még az volt az általános iskolai tornaórák receptje, hogy a fiúk fociztak, a lányok kosaraztak – már ha kint lehetett lenni –, aki pedig egyiket sem szerette, az pofákat vágott. 
Nagy változást és lehetőséget jelent ezért a jelenlegi és következő generáció számára, hogy  uniós forrásokból az önkormányzatok komoly összegeket fordíthattak a tornatermi szertárak feltöltésére. Nem beszélve a legkisebbekről, akikről tudjuk, hogy akkor izgalmas igazán számukra egy tevékenység, ha változatos. Mert egész életükre kihat aztán, hogy azért várják-e a sípszót, hogy elkezdődjön a tesióra, vagy azért, hogy végre vége legyen…