Kétségbeejtő és kiábrándító, hogy az oly sokszor magasztosan és minden probléma legyőzőjeként emlegetett kommunikáció mennyire ártalmas tud lenni. A kétélű fegyverekről mindenki tudja, miért hasznosak. Mert hatékonyabbak a többinél. 
A beszéd nagyban hasonlít a kétélű fegyverekhez, és előszeretettel használjuk akként. Tudni kell, a kommunikáció a civilizált élet egyik alapja, nélküle nem jöhetett volna létre sem a kultúra, sem a jog, sem egyéb, a fejlődést elősegítő ága a tudományoknak. Csakhogy egyre kevésbé használjuk jól, hasznosan és célszerűen a beszédet. Ha pedig a három közül érvényesülne az egyik, általában a másik kettőt kizárja. A beszéd és a kommunikáció egyre nagyobb méretekben válik a diplomatikus félrevezetés taktikájává. Bár lehet a beszéddel gyógyítani, simogatni, szeretni és vigasztalni az embereket, a marakodás, vádaskodás és ítélkezés retorikusabban és megszokottabban működik az összes társadalmi réteg szintjén. Sőt bátorkodva merem állítani, hogy az éhbérért dolgozó ember sokkal inkább marad meg az egyenes és igaz beszéd talaján, mint bármelyik más társadalmi rétegből származó személy. 
Egy kedves ismerősöm szavai csengenek a fülemben: „Ha tudnád, mennyire boldog vagyok, hogy semmim sincs, és ezen nem kell senkivel veszekednem”. Elgondolkodtató, hogy az eltérő életfelfogások mennyire emberivé vagy embertelenné tehetik lényünket. Hiszen cizellált finomsággal könnyebb a saját magunk malmára hajtani a vizet, mint egyenes beszéddel, aminek alapfeltétele a jellem. Ahogy Márai is rámutatott: „Most ők jönnek… a jellemtelenek, s leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van.” Ehhez pedig kezükben van a kétélű fegyver: a beszéd. Hiszen általa terjed a pletyka, a téves információ, a hazugság és az érdekből származó félrevezetés is. A finomság és a diplomácia rejtekében így szaporodik a hazugság, ez hordoz magában bizalmatlanságot, haragot és viszályt, így válik hóhérok nyelvévé. A hátterében meglapuló nyitott szelencébe pedig legrosszabb esetben is csak a reményt lehet visszazárni. 
Azt a reményt, hogy valaki végül egyszer még elmondhatja: nem a nincstelenség a boldogság forrása, és nem az érdekek mentén, önös célokra hasznosított beszéd. Mert ez talmi, szurokkal és vitriollal átitatott jellemtelenség.