Nem igazán megy nekünk a bocsánatkérés. Könnyebb egy „jólvanna” odabiggyesztése, ha olyan helyzetbe keveredünk, hogy valakit akadályozunk, bántunk, néha akaratlanul, gyakrabban figyelmetlenségből, és – valljuk be – időnként a szándékosság sem áll tőlünk távol.
Gyermektől bocsánatot kérni, na, az aztán végképp nehéz. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor hallottam mondjuk egy év alatt felnőttől azt, hogy ne haragudj, nem akartalak megbántani, elnézést. Bízom benne, hogy a fiatalabb évjáratú szülőknél ez már nem annyira ritka, de a bocsánatkérésre képes pedagógus maga a fehér holló.

Nemrég egy oktatási témájú előadáson döbbentem meg, amikor a közönség soraiból egy tanárnő megkérdezte: de mit tegyen a pedagógus, ha a gyerek rákérdez valamire és ő nem tudja a választ? Kérdés ez a 21. században? Ezek szerint még sokakban él valami fals elképzelés a felnőtt és a tanár tekintélyéről, ami egyből veszélybe kerül, ha esendőséget mutat az ember, ha elismeri, hogy nem mindentudó és tévedhetetlen. Pedig a tanár már rég nem a tudás egyetlen kútfője, az információk halmaza pedig tág, mint a világegyetem. Mert mi van, ha azt mondja a tanítványnak, hogy na, erre nem tudok most felelni, de megpróbálok utánanézni. Vagy: érdekes a felvetésed, kíváncsivá tettél, keressük meg együtt a választ.
A felelősségvállalás, a tévedés elismerésének a képessége fontos szociális gesztus és készség, aminek köszönhetően egy zűrös helyzetben könnyebben egyensúlyba kerülhetnek a dolgok, ráadásul erősödnek a kapcsolatok is. A kicsi kutya pedig a nagytól tanul ugatni, ez bizony a szociális készségek terén sincs másképp. Szóval, ha a felnőttől a kisebbek nem igazán tapasztalnak ilyesmit, akkor ő ugyan honnan sajátítsa el? Azt, hogy időnként kikövetelik tőle, hogy kérj bocsánatot, inkább egyfajta büntetésként éli meg, nem a feloldozás, a tetteink következményeinek vállalása utáni felszabadító érzést tapasztalja meg. Mert igen, a szituációban részt vevő felek számára, de még a „tettes” számára is pozitív hatást kelt az őszinte, belülről jövő jóvátételi próbálkozás, mert mindenki megéli, hogy fontosak egymásnak. És igen, a felnőtt elfogadottsága épp hogy erősödik, ha képes beismerni a nem tudást vagy tévedést. Jobban fogják szeretni, higgyék el. Talán még tisztelni is…