Borzasztóan dühített, amikor gyerekként ezzel a mondattal szembesültem: bezzeg az én időmben! Gyakran hangoztatták ezt a szüleim, nagyszüleim, tanáraim és azok a felnőttek, akikkel találkoztam az utcán, a boltban, a templomban. Mindig arra vonatkozott, hogy amikor ők voltak fiatalok, akkor minden másként volt. Bezzeg az ő idejükben a gyermek szófogadó volt, nem rosszalkodott, nem feleselt, csendben volt, nem szólt bele a felnőttek beszélgetésébe. Az ő idejükben a kamaszok otthon ültek, a szülőknek segítettek, észrevették az elvégzésre váró feladatokat és szó nélkül megcsinálták azokat, nem kérezkedtek el otthonról, nem kértek zsebpénzt. Mindezt persze gyerekként sem hittem el, nemhogy kiskamaszként.

Alig nyolcévesen megfogadtam, ha egyszer felnőtt leszek, akkor sosem hagyja el a számat az a kijelentés, hogy bezzeg az én időmben. De felnőttem, és már nemegyszer megszegtem a gyerekénem ígéretét. Noha nem áltatom magam azzal, hogy az én gyerekkoromban minden jobb volt, azzal sem haknizok senkinek, hogy én mintatini voltam, azt most már belátom, hogy az én időmben bizony azért sok minden másképp volt, mondom ezt bezzeg nélkül. Mert ha manapság látok egy tizenévest, bizony észreveszem, hogy bár feleannyi idős, mint én, és mindössze tizenöt év telt el az én kamaszkorom és az övé között, mégis óriási különbségek vannak az akkori kamaszok és közte. És nem, ő sem rosszabb, mint én voltam. Csak más. A körülmények miatt más. Nem ő tehet róla, hiszen a társadalmunk változik. Míg én az osztálytársaim által idealizált öltözködésnek, viselkedésnek kellett megfeleljek, legalábbis én úgy éreztem, hogy így kell tegyek, addig ő az interneten szembejövő tökéletes tini képének akar megfelelni. Kamaszként állandóan meg akarunk felelni valaminek, valakinek, és teljesen mindegy, hogy az elvárást az adott korban ki állítja fel. Ez az az időszak, amikor még mások véleményétől tesszük függővé a boldogságunkat. Ez az útkeresés, amin mind átmentünk. Ezért igyekszem nem elfelejteni, hogy aki ma gyermek, tinédzser, ő sem rosszabb, mint én voltam, csak keresi önmagát, ebben pedig segítenünk kell, nem lerendezni egy bezzeg az én időmben mondattal.