Hirdetés

Berögződéseink

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc

Majd a nagy hó jő, s oszt betakarja. Jól van az úgy, fiam…! – csakhogy a hó elmegy, a szemét oedig marad. Tényleg ennyire nemtörődöm népség lennénk?! Már megint jöhet az örökzöld téma, ami nem bomlik le nagyjából egymillió év múltán sem. De addigra hol leszünk mi, és vajon hol tart majd az emberiség? Nehéz kérdések ezek, amire nem szolgálhatok egyértelmű válasszal. Viszont felháborító, hogy egyes polgártársaink úgy gondolják, hogy az ősz beköszöntével kiviszik a szemetet a település határába, szépen gondosan elzsákolva, ahogy az iskolában anno kézimunkaórán tanulták, legalábbis azt, hogy miként is kell dolgokat becsomagolni. Pedig az iskolában a Föld napja alkalmából többen is eljártunk szemetet szedni, de lám-lám, az akkori tapasztalatokból egyeseknek mégsem maradt meg semmi. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Számtalanszor írtam már magam is a témában. Arról, hogy a környező települések önkormányzatai­ra alkalmanként két számjegyű és ezerben végződő büntetéseket ró ki a környezetvédelmi hivatal. Mindezt miért is? Azért, mert egyesek sportot űznek abból, hogy telehordják szeméttel a környéket. Szinte minden település rendelkezik olyan adminisztrációs területtel, amely eldugott, védett helyen található, és az illegális szemetelők számára ideális helyszínnek bizonyul a szeméttől való megszabadulásra.
Ahogyan egyik település elöljárója kifejtette, régi berögződés, miszerint „üres szekérrel ne menjünk ki a település határára, vigyünk magunkkal szemetet”. Ameddig ezen a mentalitáson egyénileg nem változtatunk, addig a szemét kérdése szélmalomharcnak bizonyul. Sajnos az egyéni számonkérés lehetősége csak tettenérés közben lehetséges, és kevés esetről tudunk, amikor sikerült is, így az önkormányzatok feladata marad a szemét eltakarítása és az esetleges büntetés kifizetése.
Pedig szemétadót minden bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgár fizet, de ezen túl ez véleményem szerint nem is kötelezettség, hanem sokkal inkább igényesség kérdése kellene legyen. Vigyáznunk kellene a természet tisztaságára, ehelyett viszont szégyellhetjük magunkat, amikor szemetelésről szóló tudósításokról kell hallanunk.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!