Kislánykoromban kedvelt elfoglaltságom volt egy fa ágán ülve olvasgatni álmos nyári délutánokon. Ilyenkor végtelennek tűnt az idő, és az olvasott történetből csak akkor eszméltem fel, amikor nagymamám a nevemen szólított, vagy épp alkonyodni kezdett. Nagyszüleim tágas udvarán nagyon sok gyümölcsfa állt, nagyapám ültette és gondozta azokat végtelen szeretettel. Nyári és téli almák, zamatos körték, ribizlibokrok és fűszernövények között játszottunk az öcsémmel és a szomszéd gyermekekkel, amikor pedig egyedül voltam, olvasással töltöttem az időt. Tudtam, hogy a legnagyobb biztonságban vagyok, és ezeknek a délutánoknak a nyugalma mai napig elkísér. 

Teltek az évek, és a fák egy háznak adták át a helyüket: építkezni kezdtünk az udvaron. Egyetlenegy almafa maradt meg, és az építkezés hosszú évei alatt amolyan túlélő módban éldegélt. Alig néhány virág jelent meg rajta tavasszal, és ezekből sem lett termés, egy ága pedig elszáradt. Minden ősszel megbeszéltük, hogy hamarosan kivágjuk, hiszen már nagyon kevés életjelet mutat, és különben is, kevés hely van a ház mellett, túlságosan útban van. Aztán valahogy mégsem volt szívünk megszabadulni tőle, még akkor sem, ha a kivágottak helyett a hátsó kertben újakat ültettünk. Amikor már sokadjára is beszéltünk róla, én hoztam meg a döntést: nem vágjuk ki a nagyapám által több tíz éve ültetett almafát. A párom kitartó munkával elkezdte metszeni, permetezni, féltő szeretettel gondozni, és a fa évről évre több virágot hozott. Bár még mindig nem éltünk itt, de már biztosra tudtuk, hogy az almafa szerves része marad az udvarnak, az életünknek. Aztán eljött az a nap is, amikor birtokba vehettük új otthonunkat: a kamra polcaira elsőként az az ötládányi alma került fel, amelyet a fa ajándékozott nekünk azon az őszön. 
A bejárati ajtón kilépve mindennap ezt a darabka természetet látom, és nem győzök hálát adni azért, hogy mellette döntöttünk. Az egykor elszáradt ágat tavasszal el kell távolítani, de bízom benne, hogy a mi almafánk ezt is túléli, és még hosszú évekig megajándékoz a látvánnyal, a gyümölccsel, megidézve a gyermekkort, emlékeztetve az építkezés nehézségeire és hirdetve a természet körforgásának örök törvényeit.