Amióta Facebook a Facebook, egymást támadjuk, bántjuk, szétszedjük a hozzászólások között, és amióta van lehetőség név nélküli bejegyezés- vagy hozzászólásírásra, ez csak hatványozódott. 
Ma már mindenki posztol valamit. A saját oldalunkra ételt, italt, boldogságot, bosszúságot, bölcsességet, butaságot, utazást, gyermeket, szerelmet, szakítást, akár gyászhírt is, melyek alatt megszűrhetjük, hogy kinek a véleménye kapjon – vagy épp ne – reflektorfényt. Mert nyilván mindig akad egy-két kedves ismerős, jó szomszéd, távoli barát, aki bölcs tanácsot oszt, túlságosan is osztozik a fájdalmunkban, a butaságaink alá még nagyobbat ír, beszól vagy leszól. Ha valaki dicsekszik, az a baj, ha drága helyen nyaral, az a baj, ha jól néz ki, az a baj, ha rosszul, az a baj. Mindezek mellett – vagy épp ellenére – pedig tartsuk magunkat saját elveinkhez, hogy nem tesszük közszemlére a lakásunk minden szegletét, a félmeztelen gyermekünket, a nyaralásunk időpontját, boldog vagy szomorú pillanatainkat. Ha kitesszük, az a baj, ha nem tesszük ki, az a baj.
A közösségi média egy ennél még sötétebb bugyra a Facebook-csoportok intézménye, ahol ismerős-idegen, boldog-boldogtalan, tanult-tudatlan, bárki odaszúrhat, ha épp bal lábbal ébredt reggel. Ha egy csoportban bosszúságot osztunk meg, az a baj, ha kérdezünk, az a baj, ha kellemes vagy épp kellemetlen tapasztalatról számolunk be, az a baj. És a vége ugyanaz: érezzük magunkat rosszul, ne merjünk kérdéseket felvetni, ne akarjunk tanácsot kérni, osztani meg főleg ne.
És ezen a ponton telik meg az a bizonyos hócipő, és dönt úgy az ember lánya, hogy inkább csak csendben, a négy fal között vagy baráti társaságban mesél vagy érdeklődik, dicsekszik vagy panaszkodik, kérdez vagy válaszol. Tehát, ha nem akarjuk, hogy a nethuszárok melegebb éghajlatra küldjenek, nem szabad dicsekedni, őszintének lenni, felvállalni azt, hogy esetleg a többségétől eltérő az ízlésünk, gondolkozásunk, ha kilógunk a sorból. Tilos jó tippeket megfogalmazni, témákat felvetni, tapasztalatot megosztani, és bizony kérdezni is. De ha minden érzelmet kivonunk, a bejegyzésünk kellőképp közhelyes, érdektelen, és emiatt hatástalan is lesz, valószínűleg az következik, hogy milyen unalmasak és együgyűek vagyunk.