Akkor is, ha még gyerekként nem feltétlenül ismerjük fel, de az iskolának többek között az is feladata, hogy megszerettesse velünk a világot. Az iskolapadban nyílik meg a szívünk az élet szépsége előtt, sőt megkockáztatom, hogy néha még a tudományok és a művészetek világát is élvezetesen tudták megmutatni a pedagógusaink az órákon. 
A hétköznapjaimat elnézve, ma már kevés kapcsolódási pontot találok, ami az iskolához kötne, de a sztrájkoló pedagógusok híre hozzám is eljutott. Ez egy újabb olyan téma, amiről mindenkinek markáns véleménye van. Akár a gyereknevelésnél, az iskolai oktatás kapcsán is változó szemléletek alakultak ki arról, hogy mi a legjobb a kicsiknek. A bökkenő, hogy a szülők és a tanárok nem egyféleképp gondolkodnak ebben a kérdéskörben. Közös nevező hiányában a gyerek talán többször hallhatta otthon a szülők aggódó, esetleg felbőszült, irgalmatlan megnyilatkozásait. Holott az iskola csodálatos hely, amelynek értékét semmilyen szituációban nem indokolt csorbítani. A szülők és a tanárok is egy közös ügyért dolgoznak: a gyerekek neveléséért, motivációjáért és feltétel nélküli szeretetéért. 
A témával kapcsolatos híreket olvasva elgondolkodtam azon, hogy nekem milyen meghatározó iskolai élményeim voltak, és kik voltak a kedvenc tanáraim. A pedagógus és gyerek kapcsolat rendkívül összetett, illetve számottevő hatást gyakorol a későbbi életünkre. Kicsit az életünk minőségét is előirányozza az, hogy milyen oktatási intézményben tanultunk, milyen volt a kapcsolatunk az iskolával, a tanárainkkal – engedtek minket szárnyalni, vagy nem kaptunk lehetőséget arra, hogy kortársaink előtt bizonyítsuk adottságainkat. Az én életemben is voltak olyan tanárok, akik hozzátették a szakértelmüket és szeretetüket ahhoz, hogy azzá a felnőtté váljak, aki ma is vagyok. Mindig azokat a tanórákat vártam, ahol a tanárt is kedveltem, s ezekből a tantárgyakból jobban is teljesítettem. Ha visszagondolok az iskolás éveimre, szívesen azonosultam néhány tanár életvitelével és stílusával. Manapság egyre többükkel összefutok az utcán. Jólesik viszontlátni őket, beszélgetni velük, mert ilyenkor mindig eltölt az irántuk érzett hála és tisztelet.