Hirdetés

A hiba forrása

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc

Szeretjük azt hinni, hogy van egyértelmű ok-okozati összefüggés a világ történései között. Még jobban szeretjük azt hinni, hogy van ok-okozati összefüggése saját cselekedeteinknek. Ám ez sajnos nincs mindig így. Ha valami hibát észlelünk, akkor mindig felelőst is keresünk hozzá.
A világ már csak olyan, hogy összefüggései nem mindig egyértelműek, esetleg erősen árnyaltak, és az igazság egyes részletei homályba vesznek. Emiatt teljes joggal szoktunk bosszankodni. Sokan úgy védekeznek ellene, hogy inkább elhiszik egyik-másik egyértelmű valóság magyarázatát, csak azért, hogy ne kelljen szembesülniük az őket körülvevő káosszal, a biztonság hiányával. Akadnak néhányan olyanok is, akiknek nem okoz különösebb gondot, hogy beletörődjenek abba, hogy nem ismerhetjük meg a világ valamennyi rejtélyét.
Nemcsak a bennünket körülvevő, rendezettnek tűnő világot veszi körül a káosz, hanem ez sajnos saját fejünkben is előfordul néha. Ilyenkor szoktunk hibázni. Az már habitus kérdése, hogy kit kinek a hibája zavar jobban: a másé vagy a sajátjáé? Jómagam utóbbiak közé tartozom. Mások apró-cseprő hibáit elnéző mosollyal tudom nyugtázni, ellenben a saját hülyeségem kifejezetten bosszant. A minap jegyzetírás közben fordult elő velem, hogy már csak egy bekezdés volt hátra, amikor hirtelen kikapcsolt a laptopom, és én buktam a majdnem befejezett cikket.
Nagyon dühös lettem, pedig csak önmagam hibáztathattam, hiszen én voltam az, aki elfelejtette időközönként elmenteni a szöveget. Kezdhettem elölről. A környezetemben csodálkoztak azon, hogy ennek ellenére nem átkozódtam hangosan. Ennek az volt az oka, hogy nem akartam, hogy saját hibám miatt mások is idegeskedjenek. Ám elég lett volna egyetlen ironikus megjegyzés ahhoz, hogy kifakadjak. Mert ha az ember tisztában van vele, hogy hibát követett el, akkor semmi szüksége nincs arra, hogy ezt mások is szóvá tegyék. Az ilyesmi fölöttébb bosszantó.
Ugyanis a tény, hogy azonosítottuk a hiba forrását, még nem jelenti azt, hogy megtaláltuk a hibát javító megoldást is. Halkan jegyzem meg csupán, hogy az is előfordul néha, hogy a hiba forrása éppen abban rejlik, hogy a forrást, a felelőst, vagy csak egyszerűen a bűnbakot keressük, és nem a megoldást.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!