Szerelem van a levegőben
Házasság hete, Valentin-nap, tavasz. Érkezik a felmelegedés kívül-belül. A február általában a tél utolsó lélegzetvétele, mielőtt kinyílnak a virágok, csiripelni kezdenek a madarak és megtelnek az utcák andalgó párocskákkal, élettel, szerelemmel. Márciustól könnyebben megy a fogyókúra és a munka, szívesebben öltözünk ki, megtelünk energiával, hiszen az anyaföld is a növekedést, a fejlődést és az új életet mutatja nekünk. Sokszor visszagondolok mostanában, hogy szűk tíz évvel ezelőtt ezekben a hónapokban milyen volt pironkodva, nevetgélve sétálni Udvarhelyen, amikor az udvarló az iskola előtt várt, majd a buszhoz kísért, vagy céltalanul bolyongtunk a városi parkban.
A kamaszkori szerelmeknek talán a Valentin-naphoz igen, de a házassághoz aligha van köze. Húszas-harmincas éveinkben már nemcsak a szép szemeket keressük, hanem bázist, lelkitársat, a párt, akihez jó hazamenni, aki ismeri a gyengeségeinket és meghallgat, mert ő a menedék. Akivel nem félsz a konfliktustól, egy lapra tudsz tenni mindent, megszokod és megtanulod elfogadni a másságát.
Néhány napja olvastam egy szöveget arról, hogy napjainkban különösen nehéz a párkeresés. Fontos téma, nincs mese. Egyre több baráttól hallom az elkeseredést, hogy be kell érni a kamaszkori szerelemérzettel és vonzódással, de a hosszú távú kapcsolat, az egymás mellett maradás és az elköteleződés kihalófélben van. A keresés modern módjai mellett valóban nagy nehézséget okoz, és napról napra elő is kerül, mint felelős: a közösségi média. Retusált fotók, kiteregetett látszatélet, testiség. Mára már – ürömben az öröm – nem csak a nők testét tárgyiasítjuk és gerjesztünk általánosan érvényes elvárásokat, hanem a férfiakat is kirakatba állítjuk. Viszont mindez korántsem korlátozódik a külsőre. Az Instagram, a Tiktok, vagy bármelyik divatos felület az életvitelben és a szexualitásban is elvárásokat diktál.
Így a márciusi felmelegedés időszakában jó lenne megállni és ránézni a fiúra, aki mellettünk ül a váróteremben, vagy a lányra, akivel együtt jártunk iskolába. Látni a megszokott és mindennapi embert. Hiszem, hogy könnyen bele lehet szeretni a leghétköznapibb énünkbe is, hiszen, ha nem így lenne, soha senki nem szeretett volna hosszú ideig senkit.