A budapesti Puskás Arénában Magyarország és Szerbia labdarúgó-válogatottjainak Európa-bajnoki selejtező mérkőzését megelőzően a magyar szurkolók látványos koreográfiát mutattak be, amelynek során a lelátón egy hatalmas molinón megjelenítették Rózsa Sándor arcképét és híres mondását: „Ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lösz, ahogy lönni köll.” 
Hírös betyárunk összevont szemöldökétől nemcsak a rácok rezzentek meg ijedtükben, de román berkekben is riadalmat keltett. A mioritikus média tudni vélte, hogy „a magyar Robin Hood sok bűncselekményt követett el” élete során. Arról is hallottak, hogy „Sandor Rosza” és bandája részt vett az 1848-as magyar forradalomban és „megölt 36 embert”, majd „terrorizálta Kolozsvárt, ahol sok rablást követett el, lovakat lopott, de 1878-ban a szamosújvári börtönbe zárták”. Röviden így foglalható össze az alföldi haramiavezér pályafutása Bukarest szemszögéből, amit mi, magyarok igazából nem is firtatunk, mindig is a helyükön kezeltük zsiványainkat. Nem állítottunk nekik szobrokat, nem neveztünk el róluk közintézményeket, sorolhatnám.   

De mi is a helyzet Horeával, Cloșcával és Crișannal, vagy éppen Avram Iancuval és Axente Severrel? Erdélyi településeink jelentős részén ők köszönnek vissza utcanévtáblák, közintézménynevek, szobrok, molinók formájában. Tolakodó, erőszakos emlékdömpingjük esetleg nem kelthet félelmet a magyar közösség köreiben, mert mint láthattuk, a román média mimózalelkében aggodalmat ébresztett még a szegedi lókötő is. Pedig kik is voltak az említett román példaképek? Ismert, hogy az 1784-ben zajlott Horea, Cloșca és Crișan-féle parasztlázadás során mintegy 4000 embert, nagy többségében dél-erdélyi magyart, de rengeteg szászt is lemészároltak. Tán csak nem népirtás zajlott? De itt van a hegyek bajnoka, Janku Ábrahám. Nevéhez köthetők az erdélyi vérengzés néven elhíresült magyarellenes támadások 1848. október 19. és 1849 januárja között. A pogrom ideje alatt 7500–8500 magyart mészároltak le. A „hegyek kishercegének” barátja és prefektusa, Axente Sever 1849. január 8-án bevonult felkelőcsapatával a védtelen Nagyenyedre, feldúlta a várost, és mintegy ezer embert válogatott kegyetlenségekkel lemészárolt. Talán tömeggyilkosság zajlott? Rózsa Sándor összevont szemöldökétől megrettenők is helyesen leírták: az Alföld hírös betyárját a szamosújvári börtönbe dugták. Viszont a fentebb említett martalócokat nem vonták felelősségre 
a mészárlások vezetése, szervezése miatt, az erdélyi románok körében és a hivatalos román történetírás szerint hősnek számít. Mi ez, ha nem kettős mérce?
Bár Fukuyama megírta, a történelem mégsem ért véget. Mindent elmond, hogy amíg Magyarországon a fociultrák, Gyulafehérváron az országos román politikai pártok képviselői tartottak zsiványszeánszt. Erdély egykor szebb napokat megélt hajdani fővárosában nemrég egy önjelölt „esküdtszék” – Gabriel Pleșa, a város Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott polgármestere, Tiberiu Bârstan, a dévai Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) fiókszervezet vezetője, valamint két, szintén AUR-tag, Daniela Petronela Anca és Letiția Aman, és a méltán hírhedt Gheorghe Funar – a történelmi hűséget semmibe véve „elmarasztaló ítéletet mondott” az Osztrák–Magyar Monarchia fölött Horea, Cloșca és Crișan kivégzése miatt. A sovén köd abszurd ceremóniájának halvány lila gőzén keresztül pedig felsejlenek a vezető román hírportálok sóvárgó, irigykedő beszámolói a magyar ipar lendületes fejlődéséről és arról, hogy az elektromos járműveket gyártó kínai óriásvállalat, a BYD Magyarországon hozza létre első európai gyárát. 
Összevont szemöldökkel, mit is mondjunk. A zsivány marad, a karaván halad.