Próbálok szemkontaktust teremteni a kotrógép vezetőjével, de sötét napszemüvege ezt nem teszi lehetővé, így amikor kiüríti a kanalát, önkényesen elindulok, remélve, hogy annak ellenére is lát engem, és nem lódítja felém a gémet, hogy a szürke kicsi kocsim egybeolvad a köves út színével. Mint egy videójátékban, az első akadály teljesítve, de rögtön utána ismét megállok, és várok pár másodpercet, amíg a fiaim által csak „kisbobcatnek” nevezett homlokrakodó rátolat a járdára, és szabaddá válik az út számomra. Ekkor már kicsit gyorsítok, hogy ne akadályozzam az úthengert, amely a többi munkagép által odahordott kavicsokat tömöríti, végül pedig hálásan intek az egyik szomszédnak, aki félreállva várakozott autójában, amíg én átjutok az építőtelepen, hogy aztán ő is teljesítse a „pályát”, csak a fordított sorrendben. Ilyen a közlekedés, ha egy zsákutca végén lakunk, amelyet épp most újítanak fel.

Persze nem mindig könnyű teljesítendő akadálypályaként tekinteni egy-egy ilyen útszakaszra, ahol munkálatok zajlanak, nekem is élénken él még az emlékeimben az a szeptemberi nap, amikor a nagyfiam kezdte az óvodát – ráadásul Covid idején, amikor beszoktatás nélkül, az intézmény kapujában kellett elköszönni –, és épp az első héten aszfaltozás miatt napközben teljesen lezárták az utcánkat. Délben, a rekkenő hőségben egy fáradt háromévessel és egy még fáradtabb egyévessel kellett elhagyni az autót, hogy aztán több mint egy kilométeren át vonszoljuk őket hazáig. S bár tisztában vagyok vele, hogy sokan még ma is ennél sokkal többet gyalogolnak, nemcsak alkalmanként, hanem naponta azért, hogy tanulhassanak, az adott helyzetben nehéz volt pozitívan állni a dolgokhoz és arra gondolni, hogy értünk dolgozik az aszfaltozógép. Ez az a része a beruházásoknak, amit a sokoldalnyi megvalósíthatósági tanulmány, engedély, szerződés mellett a megrendelő intézmények közleményeikben általában egyetlen félmondattal intéznek el: a munkálatok ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, az érintettek türelmét és megértését kérjük.
Ha megnézzük megyénk térképét a navigációs rendszerben, számtalan helyen – fő útvonalakon és mellékutcákon egyaránt – tűnnek fel a kis sárga ikonok, rajtuk az ásó munkással, vagy épp a nagy piros tiltótáblák – és e szakaszok mentén is élnek a türelemre és megértésre intett érintettek, akik kényszerből a munkálatokhoz igazítják mindennapi közlekedésüket. Mert lehet, hogy egy reggel arra ébrednek, hogy a kapujuk előtt mély árkot ástak, foglyul ejtve az udvaron tartott járműveket, vagy este, hazaérve a mezőről a szénával megrakott utánfutóval, nem tudnak behajtani az utcába. És a tapasztalat azt mutatja, hogy a türelem és megértés fordítottan arányos a munkálatok időtartamával. A közösségi oldalakon araszoló kocsisorokról készült felvételek, a rosszul időzített jelzőlámpák miatti háborgás vagy épp a munka üteme miatti elégedetlenkedés jelzi: haladunk a szép, boldog jövő felé, amikor kifestett, kitáblázott, sima aszfalton suhanhatunk. Csak addig bírjuk ki türelemmel és megértéssel, hiszen értünk dolgoznak!