Vidéki kis legénykeként, amikor megláttam, tudtam, beértünk a városba. Igazodási pont volt számomra, aztán később arról álmodoztam, egykor én is a tanulója leszek. Nem lettem. A csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumról van szó. Aztán később ugyanabban az épületben működő iskolába jelentkeztem, nem sok felkészültséggel, így egy hajszálon múlt, de eltanácsolt az iskola két fura ura. (Azóta mindkettőjükkel összehozott a Gondviselés, és mindkettő jó barátom.) Sosem bántam meg, máshol, a patakon túl – egyébként a patakon túl nézőpont kérdése – is lehet következetességgel és kitartással jó eredményeket elérni. Különben láthatjuk, Székelyföld-szerte nagy kultusza van Márton Áronnak, Erdély egykori nagy püspökének. Nem véletlen! Az igazság őre, az üldözöttek védelmezője mellett a kitartás, a gerincesség, az őszinteség, a bölcsesség és a becsületesség példaképe is. Sőt nemcsak Székelyföldön, hanem Budapesten is.

A püspökről elnevezett kollégium udvarán az ő szobra körül jó hangulatban beszélgettünk, és nevettünk jó nagyokat a nyári estéken a kolozsvári barátaimmal. Erdélyi, székelyföldi népének védelmezője most is a magyar fővárosban. Bár személyesen nem ismertem, de a korabeli dokumentumok és elbeszélések alapján egyre inkább megértem gondolkodását, eszmeiségét, és felnézek nagyságára. Ahogy sokáig felnéztem az ő nevét viselő gimnáziumra is. A nagyszerű oktatási intézményről alkotott kép nem a közelmúltban kirobbant botrány miatt szürkült be szemem előtt, hanem korábban. Zárójelben megjegyzem, az iskolának számos nagyszerű oktatója van, akik gyakran iskolán kívüli programokon, önmagukat is feláldozva építik közösségünket, jövőnkért munkálkodnak. Őket sajnálom a mostani botrány miatt is. No de vissza a kép beszürküléséhez! Amíg az elitképzés arroganciáról, a gyengébbek, a szegényebbek lenézéséről és az ellenük való uszításról szól – mint mindig, a tisztelet ezúttal is megilleti a kivételt –, addig nincs miért ámulva tekinteni a „nagyokra”. A kettős mérce alkalmazása sem szimpatikus. Amíg egyes iskolákban a rendőrség razziázva bicskákat gyűjt és a másik iskolában csak előadást tart az erőszak megelőzéséről, addig nincs miről beszélni. Amíg ugyanúgy, vagy úgy sem viselkednek az elit iskola diákjai, mint a többi, szintén nincs miért nagyzolni. Részletekbe ne menjünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor látjuk… A probléma összetett, és túl mocskos is, nem célom a gyűlöletkeltés, távol álljon mástól is, főleg így karácsonyra készülve, de elgondolkodtam azon, hogy vajon méltó módon viseli-e (viselheti-e a jövőben) az oktatási intézmény a nagy püspök nevét, amelynek osztályaiba a rendszerváltás után szinte erőszakkal lehetett kereszteket szegezni!? Vajon a botrányok sorozata, probléma gyökere nem innen származik?