Egyre csökken a kisboltok forgalma, különböző területeken drágulásokra lehet számítani januártól, tüntetnek a rendőrök, az egészségügyi pénztár és az igazságügy alkalmazottai, és ugyanerre készülnek az egészségügyi dolgozók is. Amikor már azt gondolnánk, hogy ennél rosszabb nem is lehet, de mégis továbbgörgetünk a végeláthatatlan hírlistában, megtudhatjuk, hogy az Európai Unió második legboldogabb országa vagyunk. Az Eurostat felmérése szerint csak az osztrákok boldogabbak nálunk, romániai lakosként pedig a finnekkel és a lengyelekkel azonos szinten elégedettek vagyunk az életükkel. 

Az eredmények kapcsán az elemzés készítői megnézték a gazdasági jólétben élők országát, és megállapították, hogy nem feltétlenül boldog az, aki anyagi jólétben él, és hogy a két tényező közötti kapcsolat igencsak összetett. 
Bár viszonylag derűlátónak ismerem magam, a felmérés eredményei láttán ironikusan felnevettem, illetve az jutott eszembe, hogy itt bizony valaki tévedett. Az nem létezik, hogy boldogabbak vagyunk a németeknél, a franciáknál vagy az olaszoknál… Legalábbis, ha elindulok itthonról és emberekkel találkozom, a legtöbbjükből ömlik a panasz, szidják az ország vezetőit, a főnöküket, a körülményeiket kifogásolják, és úgy általában igencsak kevesen vannak, akik mosolyogni tudnak, különösebb ok nélkül. A felmérés szerint pedig a felsőfokú végzettségűek és a fiatalok a legboldogabbak… Kár, hogy a többségük más országban keresi a boldogulását, és nem szeretne hazajönni, mert nem érzi biztonságban magát – amit elsősorban anyagi értelemben határozunk meg.

A nagyvilágban zajló események miatt azonban már „külföldön” sincs kolbászból a kerítés, ott is egyre nehezebb a megélhetés, amihez nyelvi és kulturális akadályok társulnak. A boldogság hajszolása mindenkinek mást jelent, s a legtöbben logikusnak tűnő magyarázatot tudunk adni arra, miért kergetjük, mit szeretnénk. Szép család, meleg otthon (ahol nem kell lejjebb tekerni a fűtést), jó közösség, barátok, néhány autó, nyaraló… a lista bővíthető, s ezekért a listákért képesek vagyunk három ember helyett dolgozni, megalkudni, betegen is munkába menni, a gyermekeket a nagyszülőkre bízni hosszú hónapokig, szeretteinktől, otthonunktól távol lenni. Mert a cél a vágyott boldogság, amely – elképzelésünk szerint – valamikor elérkezik és mindörökre velünk marad, jöhet háború, válság, járvány. Hogyha mégsem, akkor maradnak a statisztikák és az unalomig ismételt „jól vagy?”-kérdések, amelyekre mindenki igennel válaszol.