Minap egy templombúcsún vettem részt. Kollégáimmal együtt tudósítani érkeztem. Nyilván ilyenkor mi magunk is igyekszünk alkalomhoz illően öltözni, és a helyiekkel, illetve vendégeikkel együtt méltó módon ünnepelni. A búcsús helyszínre megérkezve láttuk, mindenki serénykedik, hogy a lehető legszebb és legmeghittebb legyen az ünnep. Az egyházi kórus, a gyermekek, a rézfúvósok énekeikkel tették magasztosabbá a szentmisét. A helyiek közül sokan székely népviseletüket is magukra öltötték. Valami mégis beárnyékolta, azaz bezsongta az ünnepet. Ez a zsongás nem a mennyei halleluja – habár az is lehetett, csak mi azt nem hallottuk – volt, hanem annál is inkább zúgás és csattogás. Markológépekkel serénykedtek az útépítők, rettenetesbe kapcsolt sebességgel rakták a térköveket a templom mellett. 

A szentmise előtt a helyieket kérdeztem az ünnep jelentőségéről, miközben arról áradoztak, hogy mennyire fontos számukra ez a nap, közben elhaladt mellettünk a polgármester, akit szintén megkérdeztem volna, többek között arról is, hogy csupán két órára nem lehetett volna leállítani a munkálatot. Nem volt rá lehetőségem. A gödör jelzővel is illetett településen különböző okok miatt évek óta nem volt útjavítás, így érthető, hogy haladni kell, és feltételezzük, hogy a kivitelező cég vezetője nem tudhatta, hogy éppen aznap búcsú lesz a templomban, illetve neki is gyorsan kellenek a nagy kék pénzek, és lehetőleg minél több legyen belőlük. 
Véleményem szerint az elöljáró szólhatott volna: fiúk, ha két órára abbahagyjátok, abból nem lesz gond! Gondoljunk csak bele, bármelyikünk lakásán lehet felújítás, de ha közeledik egy fontosabb családi ünnep – keresztelő, eljegyzés, házasságkötés, ballagási ebéd –, amelyre még vendégeket is hívunk, akkor bizonyára szólunk a felújítást végző mesternek, néhány napra vagy arra a pár órára, amíg itt vannak a vendégek, ne dolgozzon, esetleg ő is ünnepeljen velünk. 
Ez van, ez történt, így is volt búcsú, nem állt meg a vonat a templom melletti térkövezés miatt kétszer a bivalynászfalvi állomáson, valószínű, sokak kedélyét sem borzolta a munkálat, de számomra már rég hiteltelen az az elöljáró, aki egy hasonló ünnepen hitről, a hit megtartó erejéről beszél. E sorok írása közben eszembe jutott kedves barátaim nagyanyjának mondása: „Hiába az ember munkálkodása, ha nincs rajta az Isten áldása!”