Csöppet sem új keletű közhely, hogy a világ egy nagy falu. Ezt most már a saját bőrünkön érezhetjük. Most már nemcsak gazdasági szakértők figyelmeztetnek, hogy drágulni fog az üzemanyag a közel-keleti háború miatt, hanem a saját szemünkkel láthatjuk: tényleg megdrágult. Mondhatnánk azt is, hogy pillangóhatás, de erős aránytévesztés lenne az Iránra zúduló okosbombákat vagy a válaszként bevetett Shahed drónokat összetéveszteni a kizárólag nektárra ártalmas pillangók szárnycsapásával.

Az is jól mutatja, hogy mekkora közhelyről beszélünk, hogy tegnap Irán hivatalosan is megfenyegette Romániát. „Ha Románia az Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja a katonai bázisait, az egyenértékű lenne az Irán elleni katonai agresszióban való részvétellel” – nyilatkozta Esmail Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője. 
A világot utoljára talán Kolumbusz Kristóf amerikai partra szállása előtt nevezhettük volna nagyvárosnak. Akkoriban még elég nagy volt a világ, nem ismert mindenki mindenkit és akadtak olyan „lakónegyedek” is, amelyek egymás létezéséről sem tudtak. Ebben a boldog tudatlanságban békén is hagyták egymást. De Kolumbusznak bizonyítania kellett, hogy nem hiába pazarolta az expedíciójára a közpénzt, akarom mondani a spanyol királyi kincstár vagyonát. Ha már Indiába nem érkezett meg, valamilyen eredményt csak fel kellett mutatnia. Szegény őslakosság meg csak pislogott, nem tudták mire vélni a sápadtarcúak kéretlen látogatását.
Azóta is így vannak ezzel a nagyvilágban vezető pozíciót betöltő emberek. Valamilyen eredménnyel legitimálniuk kell hatalmukat, és ha jobb ötletük nincs, háborúznak. Ellenség mindig kerül, ha nem, kineveznek erre a posztra valakit. Ilyen egyszerű ez. Mint egy falusi szüreti bálban, ha odatéved egy idegen, aki váratlan népszerűségre tesz szert a helybeli ifjú hölgyek körében. A falubeli legények nem nézik jó szemmel az ilyesmit, megesik néha, hogy alapos verést utalnak ki az önjelölt Don Jánosnak.
Ahogy egy másik régi szólásunk tartja: két dudás egy csárdában nem fér meg. Egy kicsi faluban általában ilyen eset elő sem fordul. Ám a világ nagy falu. Annyira nagy, hogy nagyon sok a dudás benne. Ideig-óráig még megférnek valahogy, de aztán elfogy a türelmük és nem bírják ki, hogy ne mérjék össze erejüket. Ha pedig a bálban kitör a verekedés, az is előfordul, hogy a verekedést ártatlanul figyelők is kapnak egy-egy pofont.
Csakhogy régen a nagy falvakban viszonylag ritkán rendeztek bálokat. Ha ilyenkor volt is verekedés, az év többi napján csak elvoltak egymással békességben. A közösség egyszerű szabályok szerint élte az életét, ha kellett, segítettek egymásnak. Ilyen értelemben a világ még csak nem is hasonlítható egy nagy falu közösségéhez. Hiszen akkor nemcsak állandó szerszámméregetés lenne benne, hanem emberség és egymás iránti tisztelet is. Ezt a két dolgot igazán elleshetnék a lesajnált falvaktól a világ revolverhős vezetői.