G. A. úr X-ben járva rengeteg dolgot nem értett. Majdhogynem semmit. A hotelek szobáiban nem voltak kapcsolók, így ha éjjel meg szeretett volna inni egy pohár vizet, nem tudta, hogy merre induljon el. De nemcsak kapcsolók, mintha falak sem lettek volna, úgy kellett az ablakot, ajtót a semmi nagy sötétben kitapogatnia. G. A. úr viszont nem volt egyedül, annak ellenére, hogy pár nélkül bérelte ki a szobát. A társbérlők, akik a sötétség minden zugából ki-kiszóltak üdvözölni és beszélgetésbe hívni őt, teljesen összezavarták, mert mindannyian más számú szobát béreltek ki, mégis valahogy egy nagy közös teremben voltak mind. G. A. úrnak már az érkezés is kellemetlen volt X-be, hiszen napokon keresztül kellett roncsok, ócskavasak és romok között cikáznia, mire az első embert meglátta. X-ben sosem volt biztos semmi, mindig minden megváltozik, nincs helyhez, nyitásrendhez kötve egyetlen szálló sem, mindig felépül valami, mire leomlik egy másik. Az emberek mosolyognak és locsolják az ócskavasat, hátha kihajt belőle valami. X úgy változik, hogy minden állandó benne, állandó a bizonytalanság, a szétszórtság és a rendetlenség. X-ben mégis minden rendben van, az emberek locsolják a vasat, hátha kinő belőle valami.

G. A. úrnak több sütnivalója van az X-ben élőkhöz képest. Szegény egyáltalán nem érti őket, hiába beszélnek ugyanazon a nyelven, hiába próbál más nyelvet velük, nem megy.  Nem érti, minek van a liftesfiú, ha úgyse tudja arra az emeletre vinni, ahol a szobája van, ahogy azt sem érti, hogy a liftesfiú szerint hogyan lehet az idegesítő liftezgetés mulatságos egy fáradt vendégnek, aki csak pihenni, aludni akar egyet. G. A. mindaddig nem érti ezt a világot, míg egy nő meg nem szólítja, hogy napszúrást fog kapni. De se nyár, se kánikula, sem tűző nap, csak a vád csapódik a fülének, hogy: „G. A. bizakodóvá teszi az embert.” X-ben tényleg olyan, mintha mindenki egy szelet fújna, egy szobában aludna, egy álmot látna és egy vasat locsolna, csak ez a fránya sok szemét ne lenne mindenütt, meg a sok ember, meg a bizonytalanság, meg a sötét éttermek, meg a liftesfiú, meg az ócskavastemető, de ez nem sok. Van, akinek nem.

G. A. úr, mondhatni, nincs, mitől féljen X-ben. Nincsenek ideológiák, amibe beleütközhet, ha pedig találkozik is velük, nevetségesen primitívek. Nincsenek punkok és skinheadek, akik minden péntek este összeverekednek egy sarkon, nincs szervezett bűnözés és terrorizmus, ami a testi épségét fenyegetné, csak néhány futóbolond. De hát a futóbolondokat se veszi senki komolyan. A legveszélyesebb, ami történhet vele, az, hogy a szobatársai párnába fojtják éjszaka, vagy hogy egy roncshalmazon átbukfencezve kitöri a nyakát. Utóbbi, bár valószínűbb, kevésbé lehetséges. G. A. úr legszívesebben elhúzna X-ből, vissza a normális városba, normális emberek közé, ahol van a beszédnek értelme, a cselekvéseknek logikája. De valami köti X-hez. Talán még ő sem jött rá, micsoda. Talán az a fránya sok szemét, vagy a sok ember, vagy a bizonytalanság, a sötét éttermek, vagy a liftesfiú, akinek az arcáról leordít: azért kell összevissza szállítania az embereket, hogy hülyét csináljon belőlük. Mert ő ezért kapja a betevőt. Hogy hülyítsen. G. A. urat, X-et, várost, nemzetet és szomszédokat, akik a párnába fojtást fontolgatják.