A hét minden reggele tartogatott valamilyen meglepetést Csíkszeredában: hétfőn rózsaszín világvége-hangulat, kedden a jegesedés miatt volt kockázatos az időben érkezés, szerdán szikrázó napsütés és szivárvány késztetett csodálatra. Fura időket élünk, hiszen az elmúlt években ahhoz szoktunk, hogy január közepén reggelente havat kell hányni, és a szélvédőről jeget kaparni vagy olvasztani a dermesztő mínuszokban, de idén még a kesztyűt sem vettük elő, nemhogy fel.
Jellemzően a pénztárcánkban, bankszámlánkon is ilyenkor szembesülünk a mínuszokkal, hiszen a karácsonyi és év végi költekezést az év eleji adófizetés is terheli. Hajlamosak vagyunk negatívumként tekinteni arra a mozzanatra, amikor meglévő ingatlanjaink, járműveink után befizetjük a járulékot, ezt tükrözi is a szóhasználatunk, közteherről, sarcról beszélünk, holott ahogy a januári időjárási anomáliának, ennek is meglehet a maga szépsége. Míg a hétköznapokban a gödrös utak, a közvilágítás, a parkolóhelyek, a csúszásmentesítés hiánya miatt elégedetlenkedünk, és gyakran hangoztatjuk, hogy mi tartjuk el, mi fizetjük, mégsem tökéletes, mert felélik, lenyúlják, befizetéskor gondolhatnánk a pozitívumokra is, például a virágos körforgalmakra, a meleg színházteremre vagy a karácsonyi díszvilágításra, a játszóterekre, arra a városházi alkalmazottra, aki kedvesen tájékoztat, ha épp ki kell cserélnünk a személyi igazolványunkat, a jutalmazott sportolókra vagy a hajléktalanszállón élőkre. Persze nehéz, sőt inkább lehetetlen követni, hogy „merre gurulnak a pénzérméink”, miután a ghiseu.ro oldalon megnyomjuk a fizetés gombot, de a téli levertségen talán segíthet, ha azt képzeljük, valóban egy hasznos célt támogattunk.
Hasonló a helyzet a jövedelemadónkkal is. Papíron, fehéren-feketén megdöbbentő lehet a bruttó és a nettó bérünk közötti különbség, számolgathatunk, hogy mennyivel gazdagítjuk az államkasszát évente, és abból milyen kevés jut vissza szűkebb környezetünkbe, folyamatos forráshiányra panaszkodnak az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban, valahogy sosem éri a széle a hosszát, de mind tudjuk, nincs az a pénz, amit nem lehet elkölteni. És ha az egész összeget nem is tudjuk célirányosan befizetni egy általunk fontosnak tartott területnek, egy aprócska részével szabadon rendelkezhetünk: jövedelemadónk 3,5 százalékát az általunk választott civil szervezetnek ajánlhatjuk. Sőt idéntől, ha gyermekünk óvodába, iskolába jár, egy csekély részét vissza is kapjuk – szám szerint tíz lejt havonta, gyermekenként. A tavaly nyáron megjelent 16-os számú kormányrendelet értelmében ugyanis minden tanintézetbe járó, 18 év alatti gyerek után az egyik szülő igényelheti a százlejes adóalap-csökkentést. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha száz lejjel csökken az adóalap, ennyivel kisebb összegből vonják le a 10 százalékos személyi jövedelemadót, tehát minden gyerek után 10 lej marad pluszban a családoknál. Nesze semmi, fogd meg jól! – legyintettek sokan az intézkedésre, és ez igaz is, ez az összeg nem sokat segít a családokon, még akkor sem, ha két gyerekkel egész évre számolva 240 lej marad a pénztárcánkban, de a valódi pozitívumot abban látom, hogy végre nem csak alanyi jogon járó segélyről vagy alacsony jövedelműek támogatásáról beszélünk, hanem csurran-cseppen egy kicsi annak is, aki dolgozik.