A címben szereplő szót ne keressék sehol, nem létezik. Én találtam ki. Nyilván nem a politikára gondoltam, arról mindenki tudja, hogy micsoda: szép szavakba öntve „a társadalom vezetésének tudománya”, a csúf igazság szerint pedig „a hatalom megszerzése, gyakorlása, megtartása vagy befolyásolása érdekében kifejtett közösségi vagy egyéni tevékenység”. Elég kimondani az ókori görög polisz névből származó szót, és Oltot, de még inkább Küküllőt lehetne rekeszteni a szinte azonnal legyártott előítéletekből.

És ha már az „elő-” szócskával kezdődő szóösszetételekkel játszunk, akkor bedobnék még egyet a közösbe: előétel. Lagzikban nekem ez a kedvencem, mert ez szüli meg azt az előérzetet, amely a legtöbb esetben viszonylag pontosan vetíti előre, hogy az asztalra kerülő majdani finomságok milyen ingerek közepette viszik véghez célirányos feladatukat a bendőnk kibélelésében. Ez fontos, hisz immár négy évtizede, a Hobo Blues Band történetében mérföldkőnek számító Vadászat megjelenése óta tudjuk, hogy „aki magyar, addig eszik, míg a koporsóba teszik”. Mondjuk, ezzel mindenki más ugyanígy van, legfeljebb szeretjük elhinni, hogy „ungarische” üzemmódban több élvezet leledzik a falatok legyűrésében. Az előételt nevezik beetetésnek vagy maszlagnak is, attól függően, hogy pikkelyek vagy szavazatok horogra akasztása a cél. Egyik sem sportszerű tevékenység, hacsak nem sporthorgászatról van szó. Amennyiben szavazatok után horgásznak a zavarosban, akkor némi fűszerezéssel lehet javítani eme tevékenység értékén, mindössze csipetnyi előválasztást kell hozzáadni a fortyogás előtt álló masszába. A jó hír – a demokratikus ízfokozónak hála –, hogy Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen idén könnyebb lesz legyúrni a választási előételt követő nehezebb falatokat, míg Csíkszeredában politikai előjáték nélkül vezet az út az urnás hálószobába, és nem tudni, hogy a négyéves aktusban mennyi lesz az élvezet.
A netes közegben nagy előszeretettel trollkodó önjelölt előjátékológusok már figyelmeztettek, hogy adott helyeken az előválasztás dacára is felmerülhet a maszlag jelenléte, és hogy nem árt az elővigyázatosság. A kérdés csak az, hogy számít-e ez egyáltalán?
Mert bár a homo sapiens értelmesebb típusainál a maszlag bevetése rémes előérzetet teremt (miszerint a felkínált kecsegtető perspektíva nem az, aminek látszik), csakhogy az előjelek szerint az emberek úgy vannak a szavazólapokkal, mint a lottószelvénnyel. Kitöltésekor biztosan tudják, hogy nem fog nyerni, de közben rögtön felötlik a lehetőség: mi van, ha mégis? És ez a pillanat, ez a felvillanó délibáb már képes annyira felvillanyozni, hogy pesszimistább hangulatunkban is elvigyen minket a szavazóurnákig. Kiszakít minket a valóságból, és a nehéz időkben ez úgy kell nekünk, mint a falat kenyér.
És ki tudja, ha jó lesz a csillagok állása, ránk mosolyog a szerencse, és a sors is kegyes lesz hozzánk, egyszer talán megütjük a főnyereményt. Egy emberként fogunk felkiáltani: Jackpot!