Hirdetés

Parkolás a leállósávban

Orbán Ferenc
Becsült olvasási idő: 3 perc

Egy ország közlekedéskultúrája sok mindent elárul arról, ahogy a társadalma kezeli a közélet problémáit. Ezzel alapvetően semmi újat nem mondunk, újságírók és tartalomgyártók egyik kedvenc analógiája; belpolitikát, gazdaságot, tanügyet, külpolitikát, szóval bármit tudunk egy jó autópályás hasonlattal szemléltetni.
Érthetetlen módon még akkor is képesek voltunk sztrádás hasonlatokkal élni, amikor Romániának lényegesen kevesebb autópályája volt, mint amennyit a sajtó naponta felhasznált a különböző publicisztikai hasonlataiban. Az olyan fogalmak, mint szabálytalan előzés, gyorshajtás, közlekedés forgalommal szemben, csupa olyan közírói képek, amelyek kínálták magukat, és lényegesen könnyebbé tették a mondanivaló illusztrálását a szerzőnek, nemkülönben a megértését az olvasónak. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Új fejezetet az az időszak nyitott – nagyjából 2015 után –, amikor valahogy erőt vettek magukon az egymást váltó kormányok, és így vagy úgy, de kigyöngyöztek magukból annyi autópályát, hogy ebben a térségben ne váljunk közröhej tárgyává. (Persze, azzá váltunk, de ez most mindegy.)
Szóval épült néhány autópálya, és még meg sem száradt a szalagvágás az aszfalton, amikor az istenadta nép felcihelődött a kordélyra, s azonnal birtokba vette a leállósávot menetiránnyal szemben. Ezt néhány megyében büntetendőnek vették, másokban meg egyenesen inspirációnak. Csekély empátiával rendelkező autósok sok pályaszakaszon a leállósávban és következetesen a forgalommal szemben rövidítették le útjukat két falu között. Ekkor már nem kellett autópályás hasonlatokat használni. Ekkor az autópálya az ország volt maga, amiről a híradó könyörtelenül beszámolt naponta háromszor. 
Aztán vérszemet kapott az egész ország: akkortájt engem például egy olyan közlekedési járőrautó mért be a Kolozsvár felé vezető sztrádaszakaszon, melynek orra (értsd: hűtőrácsa) a forgalommal szembenézett. Elvileg lehet (bár vitatható) közúti ellenőrzéseket végezni a leállósávból, de piszkosul kíváncsi lettem volna (és vagyok azóta is) arra manőverre, ahogy az a járőrkocsi elfoglalta a helyét. És arra is, hogy mit csinált, miután befejezte a forgalomellenőrzési műveletet. Elméletileg csak abban az esetben lehetett volna ott és úgy legálisan, ha az autógyár ott és úgy szereli össze.
Tehát fogadjuk el, hogy a közlekedéskultúra kiváló illusztrációja a társadalom működésének, engem újabban viszont azért öl a csudálkozás, hogy vajon a parkolási szokásokból és rendszerekből miért nem lett ugyanilyen népszerű példatár és hasonlatok kimeríthetetlen forrása?
Még mindig annál vagyunk leragadva – azon rugózunk, hogy a 2008 utáni generáció is értse –, hogy csupán városok között hasonlítgatunk össze parkolási szisztémákat. Olyanokat mondanak, hogy a környéken Csíkszeredában az egyik legdrágább a parkolás. Meg olyanokat, hogy Brassóban a legdrágább övezetben is 40 százalékkal olcsóbb a parkolás, mint a Majláth Gusztáv téren. (Sőt, ha applikáción veszed, akkor 45-tel, mert Brassóban sikerült megoldani, hogy a névleges parkolási díj tartalmazza az értékesítési költséget is. Boszorkányság.) Erre csak annyit tudok mondani, hogy kicsinyesség és szűklátókörűség. Aki ilyeneket mond, nem veszi figyelembe, hogy például Brassóban az állatkert és a reptér melletti parkolókban is kell fizetni, míg Csíkszeredában sem a reptér, sem pedig az állatkert mellett nem kell parkolódíjat fizetni. Na ugye?



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!