Ma reggel elkezdődött az új tanév, a gyermekek iskolába mentek. A tanárok is. Ezen bizonyára senki sem csodálkozik. Szeptember közepe felé ez így természetes. Ez a tényállás önmagában annyira érdekes, mint az, hogy a nap felkelt, az ég kék, a fű zöld. Ehhez képest az idei iskolakezdés olyan izgalmas, mint az, hogy a magyar labdarúgó-válogatott idegenben legyőzte Szerbiát. Attól ennyire izgalmas, hogy újabb átmeneti év következik. Ezúttal amiatt, hogy a régi oktatási törvény előírásait részben még alkalmazzák, az új pedig már érvényben van, csak még nem dolgozták ki, hogyan alkalmazzák. Nagyjából rá fog menni a tanév, amíg átáll a teljes oktatási rendszer.
Nem először hallom, hogy átmeneti időszak következik. Akkor is így volt ez, amikor gimnazista voltam. Akkor az érettségi szabályai változtak meg, ahogy most is fognak. 
A tanügyi törvényt a döntéshozók időnként toldozzák-foltozzák, máskor meg újraírják. Emiatt olyan érzése támadhat az ember fiának, hogy az átmenet örök. Minden változik folyamatosan, ahogy Herakleitosz, az ógörög bölcs is mondta: nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.
Csak remélni lehet, hogy az új tanügyi törvényt elég lesz majd toldozni-foltozni néha, és nem kell teljesen újat írni helyette.
Ráférne oktatási rendszerünkre is, hogy valamilyen következetességet, állandóságot tudjon produkálni. Egy jogszabály ugyanis akkor jó, ha hosszú távon kiszámítható. Egyáltalán ezért van szükségünk törvényekre, hogy kiszámítható keretet biztosítsanak a hétköznapi létezéshez. Persze, ha egy törvény rossz, vagy egyik-másik előírása nem állja ki a gyakorlat próbáját, akkor azt meg kell változtatni. De ha túl sűrűn változnak a szabályok, az elbizonytalaníthatja a társadalmat. Az örökös átmeneti időszak állandó alkalmazkodásra kényszeríti az embereket, amit sokan teljes joggal teherként élnek meg. 
Így fordulhat elő, hogy az iskolakezdés időszaka ahelyett, hogy unalmas lenne, izgalmakkal jár tanulóknak, oktatóknak, szülőknek egyaránt. Nem lehet megúszni a vele járó stresszt. 
Az iskolakezdésnek ugyanakkor vannak olyan velejárói is, amelyek jogszabályi környezettől függetlenül szinte teljesen ugyanolyanok minden évben. A nyaralásból hazatérő diákok nyilván örülnek annak, hogy találkozhatnak kedvenc pajtásaikkal. Kivételnek talán csak azokba a kollégiumokba (bentlakásokba) visszatérő gyermekek számítanak, ahol még divatban van a fikáztatás (bullying) intézménye. Ők alighanem rettegve gondolnak arra, hogy visszakényszerülnek egy bántalmazó közegbe. A szülők persze a legtöbbször mit sem sejtenek, a gyermekek gyakran csak az érettségi után merik elmondani, hogy milyen megaláztatásokat éltek át. Az élet nem habos torta a számukra – hogy A tanú című kultuszfilmet parafrazáljuk. 
Persze nem csak árnyoldala van az iskolakezdésnek. Az ugyanis rendszert visz a gyermekek és a szülők életébe. Utóbbiak nyugodtan dolgozhatnak, mert biztonságban tudhatják csemetéjüket az iskolában.
Ennek a nyugodtságnak kellene a világ legtermészetesebb dolgának lennie. Örökké rettegni valamitől borzasztó dolog. Inkább reménykedjünk abban, hogy véget ér egyszer az örök átmenet időszaka, és olyan működő oktatási rendszerünk lesz, amelyben játszi könnyedséggel lehet megtervezni fiataljaink jövőjét. Mert azt feladni nem szabad!