Régebben nagyon sokat számított az, ha valaki hivatásos szakember vagy szakértő. Tudója a szabásnak, téglavetésnek, alapos ismerője az építkezésnek vagy épp az autószerelésnek, jogtudományoknak. Évek hosszú sora kellett elteljen ahhoz, hogy egy inasból szakavatott mester lehessen, vagy hogy egy kávéfőzőtől a külön irodáig jusson valaki. A szakértelmet nem egy papír bizonyította, amit a harmadik pótvizsgaszesszió után kap meg a hallgató, vagy miután a fél gazdaságot behordták a vizsgabizottságnak a szülők. Persze, erre akkor is volt példa, ahogy tisztességes és becsületes hallgatókra, friss, ambiciózus szakemberekre egyaránt. A keserű szájíz nem abból fakad, hogy milyen az egyetemi vagy iskolai oktatás, hogyan kezelik tudásukat a frissen végzettek és milyen érdeklétrákon próbálnak meg fennebb jutni a megélhetés miatt. Legalábbis elsősorban nem. Mert nem azért jár valaki kémia egyetemre, hogy a saját maga menedzsere, életmódguruja, autószerelője és pénzügyi tanácsadója legyen. Legalábbis szerintem nem azért bogozta évek hosszú során a génalkotás és a mutációk gordiuszi csomóját.
Az, hogy mindenki fotelforradalmár szakértője lett a különféle szakmáknak, saját fánk gyümölcse, mi neveltük ki, gondoztuk és ápoltuk alaposan. Most pedig nézzük, hogy az asztalon van, bűzlik, nem tudni, ki hagyta ott, és senki nem tud mit kezdeni vele. Elszabadult, mint a ChatGPT maszlagáradata. Ez a mézízű termése a tudásnak, ami főként a közösségi média kommentáradataiban figyelhető meg, fertőző. Terjed szájról szájra, ha úgy tetszik, billentyűzetről billentyűzetre, mint a népmese, vagy egy polgármester fiáról szóló üzemanyagtolvaj-mém. A tudás forrása pedig legalább annyira éteri, mint a népmeséknél. Mivel legtöbben tisztában vannak azzal, hogy egy-egy szolgáltatás igénybevétele mennyibe kerül, inkább megoldanák saját maguknak. Wikipédiáról nevelt oltatlan fának várják a gyümölcsét, nézik a fejőstehenet, hogy miért soványabb a húsmarhánál, kármi nélkül emelnek tetőt és Decaseptet ajánlanak köszvényre. Ilyenformán tényleg olcsóbban kijön. De hivatkozni lehet arra is, hogy megvezetik az embereket: „politikustól a kapus bácsiig mindenki hazudik, és nem lehet hinni senkinek, fiam, magadnak kell megoldanod.” Így, óhatatlanul szakembereknek kell lennünk, és általában nem azért, mert a tudásvágy, a kíváncsiság vagy a kreativitásunk kiélése hajt. Bárcsak lehetne ennyi opciónk. 
Viszont a szerzett tudást – akárhonnan is származzon – nem kötelező megosztani, pláne akkor, hogyha a tudás terjesztője nincs tisztában azzal, hogy amit kijelent, igaz és hasznos. Ellenkező esetben csak bunkónak vagy ostobának fogják titulálni, amiért félreinformálja az embereket. Akinek ez sem volna elég, leírom, hogy szerintem senkinek sem esik jól, ha félretájékoztatják. Mondjuk, ha Szebenbe indul és Foksányban köt ki, vagy ha a gyereke a szomszédra hasonlít jobban, holott eddig a keresztre esküdöztek, hogy az övé. Erre van opció. Ha már mindenképpen tisztában akar lenni valaki a kertészkedéssel és a hegesztés praktikáival, eldöntheti, hogy nem ajánlja a beléndek telepítését rovarriasztónak, vagy a védőszemüveg nélküli „meg lehet azt cseppenteni” módszert. Eldöntheti, hogy kommentel vagy nem. Eldöntheti, hogy bunkó lesz vagy nem. Tudniillik, sok esetben hallgatni arany.