„Nem írok, nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!” – így ír Petőfi a magyar nemesről. Gyakran eszembe jutnak a költő sorai. Legutóbb akkor mormogtam, amikor falugyűlésen egy vezető tisztséget betöltő személy a saját írását, gondolatait nem tudta értelmezni és olvasni. Ahogy elnéztem, nem a lámpaláztól hebegett-habogott. Aztán el-elgondolkodom akkor is, amikor ugyancsak egy-egy intézményvezető tájékoztatását olvasom a közösségi oldalon. Magyartalanságoktól, helyesírási hibáktól, igeidők összeolvadásától hemzsegnek a bejegyzések. Elgondolkodtató, mert meglátásom szerint a felelősséggel felruházott vezetőinktől alapelvárás lenne, hogy két-három mondatban meg tudjanak fogalmazni egy rövid értesítést, vagy értelmesen tudjanak elmondani egy gondolatot, akkor is, amikor ügyeinket képviselik. Töprengtünk el azon, hogy mennyire hiteltelenek vagyunk, amikor akár igénytelenségből, akár tudatlanságból nem írunk helyesen, amikor a gondolatnak se füle, se farka? Mostanában egyre divatosabb a mesterséges intelligencia segítségét kérni a különböző szövegek, beszédek megírásához, de ha nem tudjuk értelmesen leírni, hogy mit szeretnénk, akkor még az sem fogja megérteni. 
A szellemi züllésnek itt még nincs vége. Néhány napja arra lettem figyelmes, hogy valaki egy be nem adott egyetemi szakdolgozatot árusít az interneten. Megáll az ész, majd kérdéseket fogalmaz meg. Ha ilyen tisztességtelenül akar pénzt szerezni, miért nyilvánosan kereskedik a szellemi termékkel? Miért akad perceken belül néhány jelentkező a vásárlásra?

Úgy tűnik, a gondolkodás és az igényesség iránti közöny egyre szélesebb rétegeket érint. Nemcsak a nyelvi hanyagság és a megfogalmazás hiányosságai jelentenek problémát, hanem az is, hogy mindez sokak számára már nem is számít. Hiszen ha vezető tisztséget betöltő személyek megengedhetik maguknak az összefüggéstelen, nyelvtani hibáktól hemzsegő kommunikációt, akkor milyen példát mutatnak? Ha a közbeszédben terjedő pongyolaságot és szellemi tunyaságot nem tekintjük problémának, akkor mit várhatunk azoktól, akik még tanulják a világban való eligazodást? A mesterséges intelligencia és más digitális eszközök valóban segíthetnek a szövegalkotásban, de nem pótolhatják az emberi gondolkodás és a nyelv felelős használatát. Ha nem tudunk világosan megfogalmazni egy gondolatot, akkor sem a technológia, sem egy jól hangzó titulus nem ment meg minket a hiteltelenségtől. És ha a szavak elveszítik jelentőségüket, akkor már lehet, hogy nem is tűnik olyan nagy bűnnek a szakdolgozat megvásárlása – hiszen ha a tartalom másodlagos, miért is kellene vesződni a létrehozásával? Pedig a szellemi igénytelenség és a tisztességtelen megoldások kéz a kézben járnak. Meglátásom szerint a szakdolgozat nem pusztán kötelezően leadandó dokumentum, hanem egy gondolkodási folyamat lenyomata, bizonyíték arra, hogy valaki képes volt összeszedetten érvelni, kutatni, következtetéseket levonni. Ha ezt valaki készen vásárolja, nemcsak a saját fejlődési lehetőségét árulja el, hanem a közössége értékeit is veszélyezteti. Hiszen ha a tudás megszerzése nem érdem, hanem csupán pénz kérdése, akkor hogyan várhatjuk el, hogy a felelősséggel bíró pozíciókba valóban felkészült emberek kerüljenek. 
Nem boldogít a jól elvégzett munka becsülete? Vajon értékké válhat az igénytelenség és a szellemi csalás? Ha nem vigyázunk, olyan világot építünk, ahol a szellem ereje helyett az üres szavak, a látszat és a megvásárolt tudás dominál – és akkor tényleg csak mormolhatjuk Petőfi sorait. Milyen jó lenne, ha a szó szoros értelmében mindig nemes magyarok lehetnénk.