„Édesanyám is volt nékem, keservesen nevelt engem, /  Éjszaka font, nappal mosott, jaj, de keservesen tartott!” – hangzott el az ének egy árva sorsra jutott lányról szóló színdarabban. Hallatán és a helyzetet átérezve sokak szemébe könny szökött. 
Ma és a következő napokban felekezettől függetlenül, de a kereszténység ünnepe alkalmából felidézzük szeretteink emlékét, és talán ezúttal is sokak szeme csillogós lesz. Egyeseknek tavaly ilyenkortól talán még csillogósabb, hiszen sok nézőpontból hosszú egy év. Elegendő arra, hogy a nagyon agresszív betegség teljesen leépítsen egy embert, a makkegészségesek egyik pillanatról a másikra a túlvilágra költözzenek. A végzetes balesetek sokaságához a másodpercek töredéke is bőven elegendő. Szóval vannak, akiknek az emlékezés fájóbb, mint korábban. 

Ezekben a napokban nekem is gyakran eszembe jutnak elhunyt szeretteim. Látom magam előtt, amint 20-25 évvel ezelőtt körülüljük nagyapámat a díványon, és figyelemmel követjük a meséit, árnyjátékait, csodálva hallgatjuk az orosz fogságban elszenvedett megpróbáltatásait vagy vicces, pajkos történeteit. Mindeközben lelki füleimmel hallom nagyanyámat is, aki feddő hangon mondja: „Dénes, ahogy öregedsz, egyre bolondabb vagy!”, s közben a mosogatásról oktatja a lányunokát: „Este tenyérrel, reggel körömmel.” Eszembe jut egy másik rokonom is, akit, ha valaki viccelődésből próbált átverni, azt mondogatta: „Nem baj, ha hülyén nézel, csak hülyének ne nézz!” Igazi gyermeki öröm tölti el szívemet, ha felidézem a keresztszüleimmel töltött játszadozós perceket, a szomszédokkal közösen végzett munkát. Bizonyára a kedves olvasónak is eszébe jut, mire tanították a nagyszülei, mit mondott az édesanyja, amikor kilépett a munka mezejére, milyen jó tanáccsal látta el az édesapja, amikor férjhez ment, megházasodott.
Elhunyt szeretteinket visszahozni már nem tudjuk, s főként magunkat siratni – hogy mily erős a hiányuk – értelmetlen, de a csillogás a szemünkben széppé tehető azáltal, hogy emlékezünk rájuk, a tőlük tanult jóra. Hálásak lehetünk értük, azért, hogy az életünk részei voltak, általuk gazdagodtunk tudásban, bölcsességben, szép élményeket töltöttünk együtt.
A telefon névjegyzékében keresgéltem néhány napja. Nem találtam meg azt a névjegyet, amit kerestem, de közben rájöttem, bizonyos telefonszámokat hiába tárcsáznék, hiszen nincs ki felvegye, vagy éppen nem az adott illető válaszolna. Bízom és bízzunk abban, hogy az ő nevük immár a fenti névjegyzékben szerepel. Ma és a következő napokban, de máskor is, egy-egy mécsessel, imával, virággal üzenhetünk nekik. Az SMS szövege lehet(ne): „Köszönjük, hogy voltatok! Nyugodjatok békében!” S akik még velünk vannak, azoknak gyakrabban küldhetünk „csak úgy” üzeneteket, mint például: „Örültem a találkozásnak!” „Vigyázz magadra!” „Jó, hogy vagy nekem, nekünk!”