Választási év lesz az idén, ez világosan tetten érhető volt Madéfalván az elöljárók beszédeiben is. Nincs ebben semmi meglepő, mert ilyen évünk még nem volt, és egy darabig nem is lesz. Ritka az olyan esztendő, amikor államfő-, parlamenti, önkormányzati és uniós parlamenti választásokat is tartanak egyszerre. Reménykedhetünk abban, hogy 2024 nem erről fog szólni, de nagy összeggel ne fogadjunk rá!

A hazai közélet – erdélyi magyar szempontból – minden évben a madéfalvi megemlékezéssel kezdődik. Elöljáróink ilyenkor jelölik ki a fő csapásirányt. Ezen sem kell csodálkozni, elvégre mire jók a megemlékezések – leszámítva az ősök emléke előtti tisztelgést –, ha nem arra, hogy eleink helytállásából erőt merítsünk az előttünk álló feladatokhoz. Minden megemlékezés állandóan visszatérő kérdése, hogy mit üzen a múlt a mának, és elöljáróink mindig is megtalálják az aktuális üzenetet. Ezt mi is megtehetjük, mindössze annyi a teendőnk, hogy értelmezően viszonyulunk a múlt történéseihez, és megkeressük azokat az általános érvényű összefüggéseket, amelyekből tanulságokat vonhatunk le. 
Egy tömegmészárlásról, amilyen a madéfalvi is volt, óhatatlanul az jut eszembe, hogy mennyire törékenyek az emberi civilizáció vívmányai, mennyire nem magától értetődik a különböző népek békés egymás mellett élése. Ha meg az ukrajnai vagy gázai háborúra gondolok, nem tudok nem arra a következtetésre jutni, hogy az emberiség képtelen tanulni saját hibáiból. Az ipari forradalom óta bekövetkezett társadalmi változásokat el lehet adni példátlan fejlődéstörténetnek, de ez csak a látszat. Tulajdonképpen csak a rendelkezésünkre álló eszközeink fejlődtek. Már nem ló vontatja az ekét, hanem a traktor, nem kerül hetekbe egy levélváltás messze élő rokonainkkal, ismerőseinkkel, bármikor felhívhatjuk őket mobiltelefonon. Sőt az internetes videohívások korában még láthatjuk is egymást. Sokkal gyorsabban tudunk helyet változtatni is, mint régen. Lassan értelmét veszti az udvarhelyszéki szólás, hogy igyekezni kell, mert „Csíkban dél van”, mert már délelőtt odaérünk, ha reggel korán indulunk. Korunk műszaki, informatikai fejlettsége valóban páratlan. Sőt! Nem túlzás kijelenteni, hogy egyenesen lenyűgöző.
De vajon fejlődött társadalmunk is, vagy csak változott? Valahányszor a múlt történéseire emlékezünk, azt kell látnunk, hogy fikarcnyit sem. A hatalomhoz való viszonyunk ugyanolyan, mint régen volt. Ha nem mi vagyunk hatalmon, akkor kevesebb központi hatalmat akarunk, több szabadságot, ha pedig hatalomra kerülünk véletlenül, akkor még több hatalmat, még nagyobb ellenőrzést akarunk a társadalom fölött. A hatalmat birtoklók könnyen megrészegednek saját nagyszerűségüktől. Hajlamosak lesznek lenézni és megvetni azokat, akik fölött uralmuk van. Ez pedig megágyaz a konfliktusoknak. A konfliktusok indulatokat váltanak ki, amelyek túl könnyen fajulnak odáig, hogy vérszomj legyen belőlük. A hatalommal felruházott vérszomj pedig pusztításhoz vezet. Embernek, emberségesnek maradni nem egyszerű. Íme, mi minden eszünkbe juthat, ha vesszük a fáradságot, hogy elgondolkodjunk a madéfalvi veszedelem tanulságain. Pontosan ezt üzeni a múlt: ami az emlékezőnek róla épp eszébe jut.