Egy kiskamasz mesélte a napokban, milyen kellemetlen számára, hogy a nagymamája gyakran oszt meg róla fotókat a Facebookon – családi eseményeken készített pillanatfelvételekről van többnyire szó. Próbálták jelezni a nagyinak, de nem érti, hogy ez miért lenne baj. Erőteljesebb fellépésre nem telt a szülőktől, egyelőre a gyermek is keresi a módját, mert nem szeretnék megsérteni a mamát...
Értékelendő, amikor idős emberek megpróbálják használni a modern kommunikációs eszközöket, a digitális világ adta lehetőségeket. Viszont gyakran viselkednek úgy a virtuális térben, mint az elefánt a porcelánboltban. Nyakló nélkül posztolgatnak, kommentelnek, gyakran összekeverik a nyilvános hírfolyamot és a privát üzenetekre alkalmas felületeket, általuk jópofának tartott családi történeteket osztanak meg, büszkén kiteszik az oldalukra a félpucér vagy maszatos unokát, később cicás képekkel árasztják el az üzenőfalát. Persze, nemcsak a nagyszülők esnek ilyen hibákba, néhány szülőnek sem egyértelmű, hogy miért nem kéne megosztani a gyermekről személyes tartalmakat. 

Egyre gyakrabban látom, hogy mekkora gondot jelent ez a gyermekeknek. Van, aki már megélte, hogy róla készült fotókon poénkodott a fél iskola, van, akit visszatérő módon zaklatnak egy gyermekkori fényképéből készült mém küldözgetésével, van, aki csak retteg, hogy mikor esik bele ebbe a csapdába, és van, aki a minap döbbent rá, hogy rajta kívül álló okok miatt milyen méretes már a digiális lábnyoma. Azaz nemcsak azok a tartalmak kerültek ki a világhálóra róla, amiket ő osztott meg, hanem az is, amit a nagy rokonság posztolgatott az évek során.
Tény, hogy az idősebb generációnak nehéz megérteni a digitális lábnyom fogalmát, felmérni, hogy ha egyszer valami kikerült a netre, akkor ők már hiába törlik, mert az már ott kering Virtuália bugyraiban. Az viszont több mint furcsa, hogy a mostani szülők nemzedékének miért olyan nehéz elfogadni, hogy veszélyeket hozhatnak a gyermekükre, ha fotókat, viccesnek talált mondásokat, bizonyítványt posztolgatnak róla. Ideje lenne már tudatosítani magukban, hogy a gyermek online biztonsága (is) a szülő felelőssége!
A sharentingben (a share – megosztás és a parenting – szülőség szavak összevonása) ludas felnőtteknek felhívnám a figyelmét, hogy a gyermekpornográfiával lefülelt elkövetőknél gyakran találnak a hatóságok internetről letöltött, kiskorúakat ábrázoló képeket, egy amerikai felmérés szerint a pedofil webhelyeken megosztott képek mintegy felét közösségi oldalakról „szerezték” be. Szóval könnyen megtörténhet, hogy a kis bugyiban lefotózott csemete képe már valahol a dark weben kering. Ráadásul minél több megosztás van kint a világhálón, annál nagyobb a kockázata annak, hogy valamikor valakik ezekkel visszaéljenek – azaz akaratlanul is internetes zaklatás célpontjává tehetik a saját gyermeküket.
Sok gyermek utálja, ha fotózzák, ez látszik is az arcukon, testtartásukon, és a rossz érzést, kiszolgáltatottságot fokozza, ha ezeket a képeket sokan mások is láthatják. És a felnőttek mégis hányszor odaráncigálják a családi képhez a duzzogó kamaszt – csakhogy ma már ritkán kerül a kép a porosodó fényképalbumba, sokkal nagyobb valószínűséggel landol a Facebookon.
Amikor következő alkalommal megosztanának egy gyermeküket ábrázoló felvételt, vagy írnának valamit róla, álljanak meg egy pillanatra, és gondolják végig: milyen érzés lenne, ha kérdezés nélkül fotókat posztolnának Önökről? És ne feledjék, ők, a gyermekek, az unokák a digitális bennszülöttek, nekik kell viselniük a későbbiekben a digitális lábnyomuk következményeit… Van bajuk elég enélkül is, ne nehezítsék meg a dolgukat.