Néhány nálunkfelé működő intézménnyel kapcsolatban már korábban is az volt az érzésem, hogy a hatályos törvénykezés és szabályzók mellett bizonyos kérdésekben mintha teljesen önjáró módon működnének. Más kérdésekre viszont olykor korántsem autonóm módon, vállvonogatással válaszolnak, Bukarest és a kormány felé mutogatva, mondván: az utasítás és a pénz is onnan jön. Ha jön. 
A megyeszékhely szélén nagyrészt ipari és mezőgazdasági területeket, illetve egy informális lakótelepet érintve húzódik egy, a mocsaras területek lecsapolására létrehozott csatornarendszer, amelybe beleömlik a Búzás-patak is. A csatorna és a patak pedig együtt az Olt-folyóba ömlik. A csatorna vize mocskos és büdös, a szag sokakat zavar, a helyzetért, az illetékesek szerint, a város szélén élő telepiek a felelősek, mivel teleszemetelik a környéket. A Tavasz utcaiak emiatt többször kaptak szóbeli figyelmeztetést (még jó, hogy nem írásbelit, mert gondolom, az a papír is a csatornában végezte volna), illetve aki szociális segélyben részesül közülük, azt bevonják a meder és a környék takarítási akcióiba. Másfajta számonkérés a hatóságok részéről nem történik. 

Egyik vagy másik fél fölött sem török pálcát. Tény, hogy az igazgatóságok sokszor a központi költségvetéstől függenek, nem rendelkeznek elégséges kapacitással, és sorolhatnám. Országunk és kormányunk számos területen bizonyította már inkompetenciáját, jelen esetben egyaránt látok egy kisebbségi problémát és ötlethiányt a környezetszennyezési ügy végleges megoldására, hogy csak a két legfontosabbat említsem, amelyek végső soron valahol mégis az államapparátushoz vezetnek vissza. Akadnak olyanok, akik megtalálják a kiskapukat, vagy valamely ok vagy ürügy mentén nem kérhetők számon tetteik miatt. A felelősségvállalás hiányához ráadásul támogató jogi környezet is dukál. Ha pénzbírsággal sújtják a környezetkárosításért a szociális segélyből élőket, az a környezetszennyezés szempontjából eredményre vezet? Vajon szemétdíj fizetésére kötelezték őket valaha? Terepmunka során saját szememmel győződtem meg róla, hogy a megyeszékhely lakossági hulladékának egy része a város nyugati mezőin hever. Reggel botra erősített kampóval indulnak el emberek, késő délután pedig lommal megrakott szekereket húznak a Brassói úton keresztül. A fölösleg a mezőn és a csatorna vizében landol, s így aztán az illetékesek végső soron az adófizetők pénzén kénytelenek összeszedni az egyszer már összegyűjtött szemetet. Lehet, a Tavasz utcai lakótelepen is járhatna sűrűbben a kukásautó, és akkor elkerülhető(bb) lenne egy esetleges, környezeti szempontból még fenyegetőbb szennyezés, ami révén a  folyóvizbe esetleg bekerülő fertőzés a folyó élővilágát és a közeli mezőket sújtaná, de kihatással lehetne a mezőgazdasági területekre is. 
Sajnos országunk számtalanszor bizonyította inkompetenciáját fontos, megoldásra váró helyzetekben, a szóban forgó ügy újabb kis példája ennek, hiszen ebben az esetben sok intézmény tud a problémáról, mégis képtelenek a közös, határozott fellépésre és a probléma kezelésére. Amit az újság tehet, az annyi, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre. Mondjuk jelen cikkünknek volt gyakorlati haszna is: annak nyomán egyes igazgatóságok végre tisztázták, hogy kihez is tartozik a szóban forgó csatorna.