Ha esetleg valakinek még kételyei lettek volna efelől, a legutóbbi romániai parlamenti választások eredményeiből végképp világossá vált: a választópolgárok jelentős részének elege van a fősodorbeli, úgynevezett mainstream pártokból. Egyébként Európa-szerte erősödnek a „rendszerellenes”, populistának nevezett alakulatok, ezzel nem mondok újat. Ennek nemcsak gazdasági okai vannak, mert ha esetleg jó is a kormányzás, nem elég a kenyér a népnek, igényli a cirkuszt is. Sokat számít tehát az általános közérzet, például annak hatására, hogy mit hintenek el szélsőségesek, félremagyarázva folyamatokat, kijelentéseket, törvénytervezeteket, állandóan hergelve valami ellen. Ízlésről is szó van: sokan a különféle ellenérzéseik miatt kiöntenék a fürdővízzel együtt a gyereket is. Erre sokan vállvonogatva, szinte kárörvendve azt mondják: ilyen az emberi természet, nem változik évezredek alatt sem.

Mi lehet a recept a szélsőséges erők ellen? – kérdezhetik fejüket vakarva a hatalmat még megtartani tudó romániai pártok vezetői. Kéretlen tanácsadóként lenne egy tippem. Bizonyára ismerik a mondást, hogy ha valamit nem tudsz megakadályozni, állj az élére. El kell játszani kormánypártként a lázadót, miszerint ellenállunk azoknak, akik fenyegetik értékeinket, érdekeinket, és ennek a gondolatnak a képviseletéhez találni kellene egy karizmatikus személyt, aki mindezt a többség számára hitelesen elő tudja adni. Nem kell messzire menni mintáért, a szomszédban már tizenöt éve bevált, hogy az egykor jobbközépnek, mérsékeltnek nevezhető párt, amióta kormányon van, folyton harcol valakik ellen, és miközben kétharmados többsége van, eljátssza az ellenzékit az egész világ ellen. Képviselnie kell bizonyos radikális gondolatokat, hogy kontroll (és tíz százalék) alatt tarthassa az igazán szélsőségeseket.
A tömegnek ugyebár mindig is kellettek a történetek, és ha sikeresen építik fel ezeket, valóságelemekre alapozva, a szavazók hadrendbe állnak. A szélsőjobb pedig a nem sokkal bődületesebb világmagyarázataival labdába sem rúg, mert a potenciális híveire kikacsintanak a hatalomból. Az emberek szeretnek lázadni, már-már kéjjel háborodnak fel, egyetértően bólogatnak egymásnak, hogy mennyire ellenük dolgoznak mindenféle gonosz háttér- és előtérhatalmak – az ezzel kapcsolatos ellenérzésüket kell kihasználni kormányzati pozícióból! Ehhez pedig szükség van egy jó adag cinizmusra is, amelyért nem kell a szomszédba mennünk.
Habár a fent vázolt politikát szintén károsnak tartom, a közhangulatot érzékelve eljátszottam a gondolattal, hogy talán nálunk is így lehetne hatékonyan tenni azért, hogy ne juthassanak hatalomra az igazán szélsőségesek. Ám az az érzésem, hogy a magyarországi vonatot a romániai politika már lekéste. Maradunk az akár több mint negyven százalékot elérő, egyre agresszívebb, néphergelő, vad nacionalista konteósokkal, a velük nem mindenben egyetértő, de dacból is rájuk szavazókkal és a jelenség elleni recept keresgélésével.