Nehéz elvonatkoztatni a politikai földindulástól, amibe az ország került az elnökválasztás kapcsán, miközben azért zajlik az élet, a világban, itthon is van még elég fejtörést okozó helyzet. Például a múlt héten került nyilvánosságra a novemberi „hálapénz-térkép”, amelyet egy hazai informatikus készít el rendszeresen a betegek visszajelzései alapján. Ebből kiderül, hogy Teleorman és Kovászna megye után nálunk a legmagasabb azoknak a személyeknek az aránya, akitől pénzt vagy egyéb juttatást kért az egészségügyi személyzet. Miközben megyénkben 9,44 százalék ez az arány, a „legtisztábbnak” talált Kolozs megyében mindössze 2,65. 
Ugyebár ez is egy probléma. Nem is kicsi, mert arról szól, hogy még mindig elég széles réteg gondolja azt, hogy adnia kell, pedig elég a fogalmat beírni a Google keresőbe, egymás után jönnek elő a hírek letartóztatott orvosokról, tehát már rég át kellett volna mennie az üzenetnek, hogy törvénytelen cselekedetről van szó. Adni sincs rendben, elfogadni sem ér, és azt hiszem, az emberek fejében általában nem is válik szét a hálapénz és a vesztegetés fogalma. Ez a hálapénz-mizéria valami olyasmi, mint a rossz házasság: általában sosem csak az egyik a hibás, a helyzetet a felek tartják fent. Ráadásul egy nagyon régi szokásról van szó, ami beleívódott az emberekbe, az egészségügyi személyzetet aztán könnyen elkaphatja a gépszíj, az egyszerű ember pedig mélyen hiszi, hogyha ad, jobbat kap, nagyobb eséllyel gyógyul meg, hamarabb bejut egy vizsgálatra, figyelmesebbek lesznek vele.

Bármennyit is változott a törvényes keret, az orvos–beteg viszony – sajátos természetéből fakadóan – minimum pszichológiai szinten gyakran nem egy egyenrangú viszony. Aki egészségügyi ellátásra szorul, az kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget, félelmet él meg, reményét a gyógyító személy(ek) hozzáértésébe, elkötelezettségébe helyezi. A helyzet éppen ezért melegágya lehet a visszaéléseknek, nem véletlen tehát, hogy sehogy sem akar kikopni a társadalomból a hálapénz jelensége. Nagyfokú tudatosság, érzelmi intelligencia, magabiztosság és önálló gondolkodás szükséges a beteg részéről ahhoz, hogy a felnőtt szerepében maradjon és fenn tudja tartani az egyenrangú viszonyt akkor is, amikor bajban van, az orvos viszonyulásáról nem is beszélve. Mert a legtöbb beteg gyermekké válik, aki valami csodában reménykedik, és a gyermeki mágikus gondolkodás mentén próbál tenni ő is valamit. Értéket ad például, gyakran, nagyon gyakran erején felül. 
Hogy az orvos hol van ebben a relációban, az is megér egy misét, de most inkább visszakanyarodok a politikai földinduláshoz, amiben vagyunk, mert a választói magatartás kapcsán a napokban egy pszichológus mondta ki azt, hogy a hazai társadalomban igencsak széles a kiszolgáltatott, reményvesztett, alacsony iskolázottságú személyek aránya, akik nehéz helyzetekben a csodákban bíznak. Jelentős az a társadalmi réteg, aki abúzus, hatalmi visszaélések közepette nőtt fel (családban, iskolában), és nincs tapasztalata az egyenrangú viszonyokról. Inkább azt szokta meg, hogy jön egy „erős” ember (egy nárcisztikus politikus, orvos stb.), ő majd megmondja, mit kell tenni, és hinni kell neki, feltétlenül.
Az elnökválasztás nagyon is felszínre hozott egy tényt a pszichológus szerint: mivel a minőségi oktatás és nevelés, a polgárok mentális egészsége sosem volt fontos a politikai vezetés számára, ezért tömegek élnek alacsony érzelmi intelligenciával, éretlen gondolkodással, kevés hiteles információval és tudással a világról. Védtelenül. A hálapénz-jelenségnél is nagyjából ugyanez a képlet érvényesül: az éretlenségben, tudatlanságban tartott emberek megmentőre vágynak, általában nem aktív alakítói a sorsuknak. Nem ismerik, nem is tudnak kiállni jogaik mellett, nehéz képviselni nekik saját érdekeiket. 
Mindkét szálon eljuthatunk tehát oda, hogy bizony nagy szükség lett volna, és mivel nem sok eredményt hozott, továbbra is nagy szükség van valami olyasmire, mint az anno Iohannis elnök által meghirdetett – de csak meghirdetett – Művelt avagy Tanult Románia program. Ami felemeli a leszakadó rétegeket is, és tudatos, tájékozott, felelős állampolgárokat nevel. Akiket nem lehet megvezetni, sem a politikában, sem az orvosi rendelőkben. Sehol.