Rettegett állataink sorában előkelő helyet foglal el a kígyó, bizonyára legalább annyi riadalmat okoz megjelenésével, mint a pók vagy az egér, és legalább olyan félelemmel tölt el, mint a települések közelébe merészkedő medve vagy a mesés kegyetlenséggel felruházott farkas. A folklórban és a mitológiában számos tulajdonsággal ruházták fel eleink, bajokozó és a bajt elhárító tulajdonságokat egyaránt tulajdonítottak neki, a Magyar Katolikus Lexikon szócikke szerint a gyűrűzve tekergő, saját farkába harapó kígyó (a körhöz hasonlóan) az örökkévalóságnak és az idő körforgásának ókori jelképe. A teremtéstörténetben a kígyó a Sátán eszköze, ő az oka Ádám és Éva engedetlenségének, „A föld minden állatánál ravaszabb kígyó el tudta hitetni az Isten képmására teremtett emberrel, hogy a »tudás megszerzésével« istenekhez válik hasonlóvá”; és „büntetésként a hasán csúszik és a föld porát eszi”. Így érthető az is, hogy attribútuma a becstelenség, a rágalom, a halál. Árnyalja némileg a csúszómászó hüllőről kialakult képet az is, hogy „a saját farkába harapó kígyó annak jele, hogy a rossz önmagában hordozza pusztulását, legyőzésre ítéltségét”, mert mint a húsvéti vesperás himnuszban is olvashatjuk: „Saját csalétkét falja fel, magát öli meg a halál”.
Ilyen kulturális teherrel nehéz lehet kígyónak lenni.

És nem csoda, ha minden évben felbukkan a kirándulók körében a kígyóktól való félelem, és a közvéleményt élénken foglalkoztatja, hogy egy szezonban vajon hány ember szenvedett kígyómarást, hányan pusztultak el tőle, illetve, hogy az egészségügyi intézmények rendelkeznek-e elegendő kígyómarás elleni szérummal.

S az is az érdeklődés homlokterébe kerül, aki esetleg kígyót tart házi kedvencként, netán kígyót tenyészt annak gyógyhatású mérgéért. Tehát a kígyó garantált médiasiker, s időnként felbukkannak a gyanútlan kiránduló végtagjába harapó hírek, felidézve korábban olvasott és hallott, valóban megtörtént vagy csak kitalált eseteket mezőn fagyva talált, hazavitt és a ház melegében feléledt kígyókról, amelyek megmarták a házban alvókat. Erre másnak is van története a küszöb alatt rejtőző vagy a tehén tőgyét szívó kígyóról, s a vége az lesz, hogy minden csúszómászó persona non gratának minősül, ásó-kapa-vasvilla lesz a kivégzőeszköze viperának, vízisiklónak vagy kövérebb gilisztának egyaránt. Holott nem minden kígyó mérges, még csak nem is haragos. A biológusok szerint fontos elemei a szárazföldi és vízi ökoszisztémáknak, fenntartva azok egyensúlyát azzal, hogy rágcsálókat, kétéltűeket esznek, s a maguk rendjén táplálékként szolgálnak főleg a nagyobb testű madarak számára.
De mit tegyünk, hogy ne marjon meg a kígyó kirándulás közben? Tartsuk be a legelemibb szabályokat, figyeljünk az idősebbek, tapasztaltabbak, a szakemberek tanácsaira, és akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy baj ér minket. Akárcsak az élet minden más területén… Született vagy tanult viszolygásunk pedig ne szolgáltasson alapot az értelmetlen pusztításra.