Bő negyven esztendeje kerültem Csíkszeredába, s az általam elsőként megismert utcák között a hivatalosan November 7-nek nevezett, a helyiek által nemes egyszerűséggel Szentlélek utcaként emlegetett, régi házakkal és fasorral szegélyezett utca volt. Nem jártam utána, de valószínűnek tartom: azért viseli az utca a Szentlélek nevet, mert Szentlélekre vezet. Feltételezésemet igazolja a Csíkszereda történeti utcanévtára című, Kirmáyer Réka által jegyzett kis tanulmány is, amely szerint az utca 1903-ban kapta a nevét. Az interbellumban – azaz a helyiek által első román világként emlegetett időszakban – az utca viselte a Duhului nevet is, lévén, hogy a szláv dusa román megfelelője duh, azaz lélek. A görögkeletiek szóhasználatában a Szentlélek megfelelője a Sfântul Duh, az unitusok szóhasználatában pedig Sfântul Spirit. Ma az utca román neve Leliceni, akárcsak a Szentlélek nevű falué, ahová vezet. Az már csak hab a tortán, hogy a pártállami időszakban az utca a November 7. nevet viselte, megörökítve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörésének napját. A novemberre eső októberi dátum magyarázata a Gergely- és a Gyula-féle naptár közötti eltérés. No de elkalandoztam az utca múltjában.

Nem messze az útkereszteződéstől – a Pál Gábor-féle házzal átellenben – az utca bal oldalán állt Bagyuláék háza. Kicsi, tornácos ház volt, gyakran lehetett látni a járdáról, hogy Bagyula bácsi, a kelme­festő és felesége a tornácon pihen, Bagyula néni élénk vörösre festett haja ragyogott a napsütésben. S bizonyára volt, mit kipihenjenek, ugyanis az udvaron szinte mindig kifeszített spárgákon frissen festett vagy tisztított ruhadarabok száradtak. Néha az utcán is lehetett találkozni Bagyuláékkal, éppen olyan egzotikus látványt jelentettek számomra, mint a mindig sötét öltönyben járó, gomblyukában virágot viselő öregúr, aki séta közben kalapot emelve köszöntötte ismerőseit. 1986. március 23-án írt Ferencz Imre kollégánk lapelődünk Mesterjegy rovatában Bagyuláékról a Kelme színeváltozása című tárcájában. Onnan tudom, hogy Bagyula Béla Kolozsváron tanulta ki a mesterséget, 1929-ben állt be inasnak. Első vállalkozását Székelykeresztúron indította be 1940-ben, 1954-ben telepítette át Udvarhelyre, majd 1966-ban Csíkszeredába. Húsz évig űzte az ipart, majd költöznie kellett a Szentlélek utca alján álló házából: 1986-ban lebontották.
Az ő telkén emelték az akkoriban új postának nevezett épületet. Akkoriban még a posta meg a telefon- és távírda-szolgáltatást egy cég biztosította. Kevés ideig, a rendszerváltásig működött benne a telefonközpont és a posta, aztán jött a privatizáció, a szolgáltató több cégre bomlott, majd a hagyományos telefonközpontokat újabb technológiával helyettesítették. Az épületet árulják, ki tudja, mi lesz benne. De legalább lesz, nem éktelenkedik majd ott a város szívében még egy kihasználatlan épület.
A postát, a telefonközpontot is hamar elfelejtik, elfelejtjük, talán hamarabb, mint Bagyuláékat…