A Kárpát-medence tájegységeinek táncaiból merít a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb táncelőadása. A darab premierje decemberben volt, jómagam sokáig halogattam a megnézését. Néhány napja a meghívásnak eleget téve kedves kolléganőmmel megtekintettük. Remek előadás, nagyszerű táncokkal. A március 15-i nemzeti ünnep előtt óhatatlanul is a magyarság jelenlegi helyzetéről gondolkodtam. Az egyik rádiós műsor által naponta hallom, és egyre inkább tudatosul, magyarnak lenni nem könnyű a történelmi Magyarországtól elszakított egyetlen nemzetrészben sem, de olykor az anyaországban sem. Az előadást hazafias katonadal zárta. Jókedvűen távoztunk, azzal a következtetéssel, magyarnak lenni nehéz, de öröm. 

Egyéni keresztjeink sem könnyebbek, sőt, gyakran nehezebbek, és csak azokra tudunk figyelni. Az elvárásokkal, igényekkel, nagyzolással, megfelelési kényszerekkel átszőtt napjainkban egyre nehezebb a megélhetés, ha úgy tetszik, a túlélés. A legtöbbünk szinte állandó rohanásban, feladathalmazban, kiszámíthatatlanságban, lelkét teljesen kifacsarva él. Sokszor még beismerni is nehéz az ijesztő valóságot. Aztán megdöbbenünk azon, hogy családtagunkról, kedves barátunkról, szomszédunkról kiderül, hogy halálos beteg, és négy-öt hónap után már nem velünk tölti az ünnepet, de ugyanilyen meghökkentő, amikor ismerősünkről péntek reggel megtudjuk, hogy csütörtök este az utolsó vacsoráját fogyasztotta el. 
Vannak, akik kilátástalan ügyekben tehetetlenek, mások azon aggódnak, hogy a nincstelenségben bárányhús helyett csak a három-négy éves tyúkot tudják tenni húsvétvasárnap – a hímzett terítővel ellátott kosár helyett – a vászonszatyorba. Ezek mind-mind vérző sebek, amelyekbe a lélek egy kicsit nagypénteken (is) belehal, s a gyászos nagyszombat csendjében könnyeket hullat. Nem egyszerű túllépni ezeken a helyzeteken, egyedül nem is megy. 
Az egyetlen kiút az Istenbe és az egymásba vetett hit, csak a bizalom segíthet! (A rockegyüttessel együtt gyorsan megjegyzem: a halál karjaiban kevés az ateista.) Ha akarjuk, ha nem, az idő múlásával eljön a húsvét, az öröm ünnepe, csak rajtunk múlik, hogy a nehéz napok közepette reménykedünk, keressük a kevés jót és szépet, amink még van, vagy csak szomorkodunk, mérgelődünk, dühöngünk… Az előző nehezebb, de a jó kútból meríteni mindig egészségesebb, mint a poshadt forrás vizéből… 
Nemrégiben tanultam: kellemes a lábvíz és áldott az ünnep. Kedves olvasóinknak az utóbbit kívánom!