A magyar államalapító Szent István királyra emlékezett tegnap a világ magyarsága. Térségünk ünnepi rendezvényeinek programját tekintve azt láthattuk, a legtöbb helyen ünnepi beszédek voltak és megáldották az új kenyeret, illetve díjazták a közösségért tevékenykedőket. Közben morgolódtam is magamban, mi lenne, ha egy ünnepünk nem nagy szavak mondogatása nélkül telne?! S akárcsak az ünnepi szónokok, magam is elméláztam, mi lehet az ünnep üzenete? Fogódzóként Szent István intelmei jutottak eszembe, emlékeztetőül és a pontosság kedvéért fellapoztam. Nagy királyunk tíz fejezetben foglalta össze figyelmeztetéseit. Jelzésértékű. Imre herceget elsőként a katolikus hit megtartására, az alattvalóknak való példamutatásra és az eretnekségektől való elfordulásra inti, illetve a jó cselekedetek gyakorlására. A hit megtartása ma már nem divat, s ha igen is, a legtöbbször csak azért, „mert így szoktuk”. Az elöljáróknak is van miben fejlődniük, ami egyes esetekben a példamutatást illeti… Jó cselekedetre talán napjainkban még nagyobb szükség van, mint akkoriban.

A második és a harmadik intelem az egyházi rend becsben tartásáról szól. Manapság ez sem népszerű „szokás”. Mifelénk még nem, de máshol már látni az egyház ellehetetlenítését, kipellengérezését. Habár halkan, de megjegyzem, a tévelygő méltóságok figyelmeztetéséről sem feledkezett meg. A negyedik és ötödik fejezetben a főemberek és a vitézek tiszteletéről, az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról szól. A nálunk is előszeretettel használt helyi Facebook-csoportokban az alaptalan fröcsögés, a kritikák méltatlan megfogalmazása, a mindenhez is értés és hozzászólás nem feltétlenül a főemberek tisztelete és a türelem gyakorlása. A hatodik és hetedik intelmekben a vendégek befogadásáról és a gyámolításról, a tanács súlyáról rendelkezik. A „vendégeket” napjainkban talán Szent István is jobban megválogatná, de bizonyára a tanácsba, azaz egyes önkormányzatokba való személyek bejutását továbbra is, mint írta: „csak a legbölcsebb és legtekintélyesebb emberekből” válogatná meg. A nyolcadik intelemben arra figyelmeztet, a fiak kövessék az elődöket. Hányszor és hányszor oda az elődök tisztelete, megfeledkezünk arról, hogy ma azért vagyunk azok, akik vagyunk, mert elődeink kitartottak a nehézségek közepette, kínkeservesen megdolgoztak a mindennapi betevőért, az otthonért. A kilencedik és a tizedik intelmekben az imádság megtartására, a kegyességre, illetve az erények gyakorlására figyelmezteti fiát. Arra kéri Imre herceget, imádkozzon a bűnöktől való megtisztulásért, a tétlenség és a tudatlanság ellen, gyakorolja a kegyességet, az irgalmasságot, a türelmet, az erőt, az alázatosságot, a mértékletességet, a szerénységet, a becsületességet és szemérmességet. Ugyancsak volna mit tanulnunk. Ezt bizonyítják tetteink, amelyek gyakran az utcán is látszanak. Elég, ha csak a türelmetlen, egymásnak beszólogató, dudáló sofőrökre, a gőgös ügyintézőkre, a hőbörgőkre és lődörgőkre gondolunk. Elavultnak tűnhetnek az intelmek, holott talán soha nem voltak ennyire aktuálisak, mint napjainkban. 
Ha már az új kenyér megáldása is szerepelt az ünnepi rendezvények programkínálatában, akkor a nagy beszédekben, de főként a családi asztaloknál jó lenne szólni a kenyér becsületéről is. Nincs rendben az, hogy a kukák tele vannak kidobott kenyérdarabokkal, vagy hogy az utcán hányódó kenyeret egyesek nem felveszik, hanem belerúgnak, illetve az iskolában kapott tízórai kifli (habár az elmúlt tanévben nem volt ilyen) a sarokban landol. József Attila Rejtelmek című versében írja: Rejtelmek, ha zengenek, őrt állok, mint mesékbe’. Írjuk át, váltsuk tettekre: Intelmek, ha zengenek, őrt állok a valóságba’, magyarságba’!